Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 4.szám - Csík István: Ötvennel
nek..., ha nem egyezik a rendezővel, mondhatnám: falba ütközik. Keresztülviszik tűzön-vízen át, amit akarnak. Magyarul: szeretik a mai rendezők, ha úgymond - hallottam többször is ezt a kifejezést - „majd én megcsinálom a színészt”. Ne csinálja meg! Közösen hozzanak létre dolgokat.- Csapatmunkában?- Igen. S akkor abba a csapatmunkába, természetesen, azok az értékek, akik egyéniségek - mert azok az értékek! -, azok a gyöngyszemei egy-egy előadásnak.- Ismereteim szerint valamikor az ötvenes évek táján kezdődött az, hogy dramaturgot kellett alkalmazni. Meglátásod szerint van-e szükség, és milyen értelemben van szükség dramaturgra?- Kérlek szépen, addig ún. dramaturg nem volt. Ez - meglátásom szerint - azért volt, mert - ismerve a dolgokat a még maszek időkből, amikor a színház még egyéni vállalkozó kezében volt - a darabokat úgy játszották, ahogy meg van írva. (Magyarul: nem vették maguknak azt a bátorságot, hogy ők jobban tudják, mint Brecht vagy esetleg Shakespeare a dolgokat!) Az idő haladtával azért lett szükség a dramaturgi munkára, mert ezek a fajta klasszikus drámák, meg nem csak klasszikus drámák, egy: az első körnél egy kicsit le kell fújni a port a darabokról, hogy a mai szemnek-fülnek élvezetes legyen, érthető legyen. Én nem hiszek benne, hogy másképp kell értelmezni, mint ahogy megírta egy bizonyos író. A színjátszás tempóban is felfokozódott, óhatatlanul szükség van négy-ötórás darabok megkurtítására, a felesleges dikciók leszűkítésére. Ez a dramaturg munkája. A másik pedig az, hogy munkatársa legyen egy adott megszülető drámának, amit esetleg színpadra akarnak állítani, ahol az ő színpadi, szcenikai gyakorlata legyen segítségére az írónak. Ahol ilyen kapcsolat tud kialakulni az író és a dramaturg között, abból csak jó lehet. De én azt nem szeressem, amikor egy dramaturg tudálékos! S hogy régen nem volt dramaturg...? Az abból állt, hogy a színigazgató vette magának a fáradtságot, hogy összeállítson egy műsortervet, ezeket a darabokat elolvasta, értékelte magának. Most - előveszi vagy nem veszi? — kiadja a dramaturgnak, ő olvassa, s ajánlja vagy nem ajánlja, s megbeszélik közösen. A dramaturg munkája legfőképpen arra megy, hogy állandóan darabokat olvas. Nem akarom egyáltalán bántani én az igazgatókat, de közel sincsenek a szakmai irodalomnak annyira a tudorai, mint régen voltak az igazgatók. A mai színházi világban, sokat mondok ha harminc darabot ismernek, és akörül forog az egész magyar műsorterv évek óta. Ha belegondolsz, így van. Ami megy itt, akkor már ott megy, amott megy, aztán két év múlva megint föltalálják a spanyolviaszt, s ugyanazokat a darabokat veszik elő. Ha összeszámolnád és összeírnád azokat a darabokat, amik tíz éve mentek a magyar színpadokon, nagyon szomorú képet kapnál a mennyiségről. így van? Kivéve persze a klasszikusokat, mert azok, ugye, nem.- Hogy látod: ügy-e ma a színház?- Kinek?- Társadalmilag...- Nem ügy. Ez annyira nem ügy, mint a magyar kulturális élet. Nem ügy, és főleg ma. Legalábbis én így vettem észre. Nem akarok politizálni, de a jelen pillanatban hivatalban lévő kormányzatot abszolút nem érdekli ez a terület. Lásd Nemzeti Színház ügyét: másodrangú kérdés. A társadalomnak sem ügy. 393
