Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 4.szám - Bratka László: Az orosz abszurd legnagyobb alakja
bunda, hogy az öregasszony, a színész anyja, egyszer nem tudott fölébredni, és meghalt. Vagy itt van, hogy egy grafológus bevedelt vodkával és olyasmit művelt, hogy még maga Gyibics tábornok sem igazodott volna ki rajta, mi a rossz és mi a jó. Nagyon nehéz megkülönböztetni a rosszat a jótól.” Misin elgondolkozott Faol szavain és leesett a székről.- Ho-ho-ho - mondta a földön fekve -, cö-cö. Faol folytatta: ,Nézzük a szeretetet. Ez mintha jó lenne, és mintha rossz is. Egyrészt megvan írva: szeresd! Másrészről az van megírva, hogy: ne kényeztesd! Talán jobb, ha egyáltalán nem szeret senkit az ember. Viszont meg van írva, hogy: szeresd! Ha pedig szeret valakit az ember, akkor kényezteti is. Most mi a teendő? Lehet, hogy szeretni kell, de másképpen? Akkor viszont miért ugyanaz a szó jelenti minden népnél*, hogy így vagy másképpen szeret az ember valakit. Itt van például, hogy egy színész szerette az anyját és szeretett egy dundi leányzót is. És különbözőképpen szerette őket. Jövedelme nagy részét a dundi leányzónak adta. Az anyja gyakran maradt éhen, a leányzó viszont három helyett evett-ivott. Az anyja az előszobában, a padlón aludt, a leányzó pedig két szép szoba fölött rendelkezett. A leányzónak négy kabátja volt, a színész anyjának egy. És ezt az egyet is elvette az anyjától és szoknyát varratott belőle a leányzónak. Végső soron a leányzóval örömet okozott magának, az anyjával nem okozott magának örömet, és tiszta szeretettel szerette. Az anyja halálától félt, a leányzóétól nem. És sírt, amikor meghalt az anyja, akkor viszont nem, amikor a leányzó kiesett az ablakból és úgyszintén meghalt, hanem egy új leányzót szerzett be magának. Ebből az következik, hogy az anyját valamiféle unikumként, egy páratlan bélyeghez hasonlóan értékeli az ember.”- So-so - mondta a földön fekvő Misin -, ho-ho! Faol folytatta: „És ezt nevezik tiszta szeretetnek! Jó-e az ilyen szeretet? És ha nem, akkor hogyan kell szeretni? Egy asszony szerette a gyermekét. A gyerek két és fél éves volt. Az anyja kivitte a parkba és a homokozóba tette. Más asszonyok is ide hordták a gyerekeiket. Néha negyven gyereket is begyűjtötték a homokozóban. És egyszer egy veszett kutya rohant be a parkba és egyenesen a gyerekekre rontott és egymás után megharapta őket. Az asszonyok jajgatva rohantak a gyerekeikhez, köztük az is, akiről szó van. Az életét kockáztatva a kutyához ugrott és kiszedte a szájából, ahogy hitte, a saját gyermekét. De amikor kiszedte, látta, hogy nem az övé, és visszadobta a kutyának, hogy a többivel együtt, a homokban fekvő saját gyerekét megmentse. Ki tudná megmondani, hogy bűnt követett el, vagy jót cselekedett ez az asszony?”- Szu-szu - mondta Misin a padlón forgolódva. Faol folytatta: „Követ-e el bűnt a kő? Követ-e el bűnt a fa? Követnek-e el bűnt az állatok? Vagy csak egyedül az ember követ el bűnt?”- Plöm-plöm - mondta Misin, Faol szavaira figyelve. Faol folytatta: „Ha csak az ember követ el bűnt, akkor a világ összes bűne magában az emberben van. A bűn nem megy bele az emberbe, hanem csak kijön belőle. Úgy van vele az ember, akár az élettel: jót eszik és rosszat vet ki A magyar nyelv természetesen a ritka kivételek közé tartozik, (a ford, megjegyzése) 368
