Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 4.szám - Erdélyi Erzsébet-Nobel Iván: Nyelv: Oxigénpalack a hátamon

lehet imádság is, mint egy választékos szavakkal megírt „mű” pornográfia. A magyar köznyelv meg a világ legocsmányabb nyelve. Tényleg fóz-nyelv. Mint egyszer egy francia irodalmár mondta rádiós dolgozatában: Amelyik népnek nincs szexuális/erotikus költészete, annak a népnek beszédmódja közönséges, obszcén. Aki ezt nem hiszi, az a szünetben pillantson be egy magyar iskolaudvarba. Amíg nem tanítjuk meg a gyermekeinknek a test nyelvét - ami a szerelem nyelve is - nem szűnik meg ez az ambivalencia, és továbbra is vezetünk az ocsmányul beszélő' népek táborában.

Nevetnek csúnyán a költő tiszta szívének üdeségén - írta volt Dénes Tibor. De aztán mintha ki akart volna engesztelni, kihangsúlyozta: ,Az utolsó ciklus - Játsszunk szerelmet - a Csonton virág és a Katarzis című kötetek pornográfiától mentes, nemes erotikájának egyenes folytatása. A kiindulópont ezúttal az orgazmus egyik szófordulata. Bár a petite mórt (- kis halál) eufemisztikus eredete kétségtelen, a kifejezésben rejlő' kép mégis megragadó. A francia így mondja a párzást: faire l’amour... S a magyar hogyan mondja, hogy durván ne hangozzék? kérdi a költő. - Mi nem csináljuk. Ellenben játsz- szuk a szerelmet. Mint játsszuk az életet, játsszuk a halált. De ne még: Támadj föl / még egyszer ide hozzám / támadj föl Édes. Arcában az emberarcú álom: íme az életigenlés! S íme a szerelmi vallomás újabb változata.

A játék megrendítő zárószava ez. Aki tanúja, kérdi ösztönösen önmagától s a költőtől: Mi következik ezután? Fokozható-e a mámor e maximuma?”

Kérdem: az elárult gyermek játékában az ártatlanság mámora? Játék a fegyelem örömével és szigorával? Lázadás a felnőttek árulásával szemben? Ugyan mikor következik ez be? Van-e gyermekeinknek, van-e a világnak tiszta szíve? Van-e egyáltalán, volt-e valaha is szíve? S ha elveszett, hol és miért? Ezt kérdeztem tizenöt évvel ezelőtt egy egész kötetben: az A/sá-ban. Abban a mesekönyvben, amely sohasem jutott magyar gyermekek kezébe.- 1995-től megjelent köteteinek, a »Magyar Himnusz«, »E-(z)-ur-ópa«, »Szerelmi vallomás« verseibe gyakran beleépíti a klasszikus magyar költők sorait. Bizonyára nemcsak a tisztelgés szándékával teszi, koncepcionális okai (is) vannak.- Nem kell mindenütt koncepciót keresni. Egyszerűen: a felvilágosodás és a reformkorszak költőit nagyon tisztelem és szeretem. Vége a levert jakobinus mozgalomnak, a várbörtönök ugyan még nem nyíltak ki mindenki számára, de benne van a levegőben: valami kezdődik. Kölcsey és Vörösmarty a reformkor és polgárosodás nagy képviselői. Beleillenek a mi korunkba. Bár ma szabad lett az ország, mégis romhalmazon a nemzet. Ha egyáltalán szabad még nemzetről beszélni. Mintha egy kiherélt néppel állnánk szemben. S a miskárolók röhögnek a markukba, az a szabad, ami nekik hasznos. Romhalmazon az erkölcs, a nemzeti öntudat, az önbecsülés, az önértékelés is. Privatizálták maguknak a szabadságot a mosott agyú értelmiség segítségével. Mert ők egy helyben topogva világpolgárként Európába sietnek. Urpolgárságra áhítoznak, ahol nem kell gyalogolni, mert tiszta szellemként az űrben lebegnek, s így nincs szükségük gyökerekre sem. Ezekre az ósdi csőké vényekre. De addig is húzzák maguk után a színeváltott zászlót, a balliba-sorban, nem a divatjamúlt, biblikus damaszkuszi úton, nem is a jól kikoptatott kremli kövezeten, hanem a világbankok nyelvüktől fényesre nyalt márványpadlóján.-A göcseji táj nyelvének, az anyanyelvnek ízeit őrzi ötven év múltán is Svájc

334