Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 4.szám - Erdélyi Erzsébet-Nobel Iván: Nyelv: Oxigénpalack a hátamon

négy nyelvének konglomerátumában, amelyben él és alkot (franciául is). Nem okoz ez valamilyen szellemi ambivalenciát?- Ambivalenciát? Egyáltalán nem. Ellenkezőleg. Kiegészítik, gazdagítják egymást. Nyelvileg, tematikailag, egészen a kifejezések variációjáig. Tágítják az érzelmi világot, bővítik a látás horizontját. Ajtót nyitnak olyan meglátásokra is, amelyek e kettősség nélkül elvesznének. S megtanítanak becsülni és tisztelni az anyanyelvet. Magyarországon már nem tudnak magyarul beszélni. Mintha a ruszkik után franciák szállták volna meg az országot, francia módon hangsúlyoznak: falsul beénekelnek a nyelvnek fülfájdítón és halláscsonkítón. Az „anyanyelv nagymesterei” a legelemibb nyelvi szabályt is felrúgják, rosszul hangsúlyoznak. A szó végét elhúzva, pesti(s)esen vastagon, pöszén, hadarva, selypítve. Felejtik, hogy nekik szakmájuk: a beszéd. Tenné csak ezt egy francia anyanyelvével rádióban vagy televízióban! Ilyenkor a legszívesebben kikapcsolnám a készüléket. Gyakran meg is teszem. Hát csak ennyit ér nekünk anyanyelvűnk? Továbbá, a nyelv ízei segítenek a szimat kifejlődésében, a témaválasztásban. Akkor is, ha ez az általános ízlés vagy felfogás ellen van. Legyen erre két levélrészlet a példa. Vas István, 1973. január 30-án: Drága Lajos! Szívből és nagyon komolyan gratulálok a Csonton virághoz (már a címe is kitűnő). Ezért az egyért (Lindáról nem beszélve) is érdemes volt kimenned: ezt idehaza meg sem tudtad volna írni - a kiadásról nem is beszélve. Ezzel komoly adut vágtál ki a magyar költészet asztalára - még ha pillanatnyilag kevesen látjuk is ütőképességét. Szép, izgalmas, bátor kötet... Beládi Miklós, 1981. december Íjén: „..Fájlalom, ismét azt kell mondanom, hogy a „baszócs- ka” versek bizony nem jelenhettek volna meg itthon. Ez nálunk nem megy, engedélyt sem kap a publikálásra, s az a gyanúm, az ízlés is tiltakozna ellene.”- „Minden évben hazajövök mint most is / majd vissza hazaérek oda is / Hévízből Fribourgba barátoktól / barátokhoz Fribourgból Hévízre” - írja egy versében 1944-ben. Hol érzi magát „vendégköltőnek”: Hévízen vagy Fri- bourgban? Kányádi Sándor egyszer azt mondta: ,fEn otthon vagyok költő.” Ma- jor-Zala Lajos számára hol az otthon?- Vendégnek a Földünkön érzem magamat otthon. Vendégköltó'nek pedig a nyelvben. Kitüntetés számomra, hogy vendég lehetek ebben a csodálatos nyelvben. Remélem, még sokáig tudja fogadni ez a számában kicsi, de kifejezőkészségében hatalmas nyelv vendégnek a költőit. S az otthon? Nem az a lényeg, hogy hol vagyunk otthon, hanem az, hogy magunkban otthon legyünk. Az otthon gyökerei odáig érnek, ameddig létünk ér, nyelvlétünk. S az, hogy ezt az otthont meg tudjuk-e osztani más otthonokkal. Különben, semmi értelme otthonunknak, hazátlanok maradunk életünk végéig, bárhol éljünk is. Akkor is, ha át sem lépjük a falunk határát. A kozmopolitizmus meg úgyis csak a nagy népeknek a luxusa, nekik ér valamit, ha ér?! -, mert ha nem vigyázunk, az történik a világban és velünk, amit ők akarnak, vagy amit öli szelíden ránk erőszakolnak. ízlést, divatot, nyelvüket. És mi észrevétlenül beglobalizálódunk kultúrájukba. Kifakul szellemünk, vele a lelkünk, hozzájuk fakulunk őket színesítve. Mert ez neki dukál, kultúrájuk ellenállhatatlan vonzásának a természetes lecsapódása. így ez a világ egyre színtelenebb és szívtelenebb lesz. A szív is csak vérpumpa már, mint az olajpumpa az autóban. Kis népeknek a komopolitizmus humbug, szolgai utánzás, elfogadása a másodrangú világpolgárságnak. Ha a világ, mint cseppben a tenger, nem lakik ben335