Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 4.szám - Erdélyi Erzsébet-Nobel Iván: Nyelv: Oxigénpalack a hátamon
megérdemelt ravatalához. Hullánkat a Földünket ellepő baktériumok hada veszi körül, amelyek aztán évmilliók türelmével megkezdik egy új élet előkészítését, de remélem, most már ember nélkülit. Persze, hogy vannak a technikának csodálatosan szép oldalai is. Műholdról hallgathatom innen Svájcból tisztán, zavarmentesen a magyar rádiók adásait, és követhetem a két televíziós csatorna programját. Számítógéppel írom ezeket a sorokat. Ha valaki el akar érni a Föld bármelyik részéről, megteheti telefonon, faxon, e-mail-en, tehát a technika segítségével. Saját villámban lakom Svájcban is, Magyarországon is. Szép könyvtáram van. Asztalunkon az előtte nem is ismert déligyümölcsök garmada télen is, amelyek friss tengeri herkentyűkkel érkeznek nap nap után hatalmas szállítógépeken az üzletközpontokba: lég- és környezetszennyezőn. Kiszipolyozva, szinte új rabszolgákká degradálva e termények igazi birtokosait. Hála neked és átok rád Technika?! Ha kedvem szottyan, egy nap alatt otthon vagyok Hévízen. Az internet is rendelkezésemre áll, amely bizonyára annyira hasznos, mint káros is. Az információk túlhalmozása bábeli zűrzavart kelt bennünk, tönkreteszi szellemi és lelki immunrendszerünket, azt engedjük át megterhelt agyunk felszakadt központjaiba, amit a szelíd csábítók és megron- tók csak akarnak. Már a Fémember az áramkörben című kötetemben is felhívtam a figyelmet ezekre a lappangó veszélyekre, amelyek emelik ugyan élet- színvonalunkat, de nem az élet minőségét. Itt fogalmaztam meg 1969-ben - mint a haladásban hívő és kétkedő ember - fém- és térköltészetemet: „A szavakat igyekeztem kiszabadítani a grammatika börtönéből, a megszokott sémából. Kivetíteni őket a térbe, a mozgásban új jelentőséget adni nekik.” Ennek a térköltészet-nek a fogalmát aztán többször láttam idegen írásokból visszakacsintani rám. Talán az lenne a legfontosabb, hogy megtanuljuk, újra és újra tanuljuk a Technika birtokbavételének a használatát: a be- és kikapcsolás mesterségét. Különösen ez utóbbit. De nem a multinácik használati utasításai szerint. Mert öli hiánygyáraikkal a szükségtelent szükségessé teszik, eladhatóvá a nekünk teljesen fölöslegeset is, s ezt ők haladásnak nevezik. Ez a világ a szükségtelen szükségesség világa a csillogó kacat-szemétdombon. Készen az eldobásra létrehozójával: az emberrel együtt.- Költészetének másik gyökere a népi imádságok világa - Erdélyi Zsuzsa híres gyűjteményére hívta fel a figyelmét és fölfedezi benne az imák pnagas- feszültségi valóságát”. A két témakör - a gépiesedő világ ridegsége és az imák költői mélysége - hogyan fér össze az irodalmi életműben? Talán az egyik feloldja a másikat?-Nem kell feloldani egyiknek sem a másikat, mindkettő ugyanarról a tőről fakad. A fémek „kivirágzása” a kohóban, a felhevített vas szikraszirmainak izzása az üllőn, vagy az élet ritmusában apám kovácsműhelye melletti orgona kehelybe bomlása: a természet és a munka imádsága. A patára passzított égő szaru orrcsiklandó szaga, vagy az akác bódító illata, az élet igenlésének a himnusza. Sajnos a modem embernek sem himnusz, sem pedig imádság már nem kell, szükségtelen kacatnak tartja őket. Mert ő is kacatvilágban él, s az eldobó társadalom kukáiból az ő arca kuncog vissza eltorzultan. Cinkos közömbösséggel. Megfosztva létét emberi hitelességétől. Még a halálát is dug- dossa, mint kudarcot. Élni emberien nem tud, hogyan tudna akkor méltóan 327
