Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 2. szám - Bocskor-Salló Lilla: Posztmodern "zarándulat"

sütemény) dereng fel előttünk. A mesék világa jelenik meg: „Brumi mackó, Csontos és a szürke ló” képében. A cukor azonban elolvad, véges, és hogy újra felidézó'djön a múlt, újabb cukorra van szükség. Ráadásul a múlt mindössze részleteiben hívható vissza s még úgy sem teljes valóságában. A végső' szentencia pedig így hangzik: „Valami olyasmi ez, mint az élet alapképtelensége: hogy halni kell, oh jaj, viszont az lenne csak igazán kitolás, ha örökké élnénk.” A történetben magának a létnek az értelme kérdójelezó'dik meg. Érték, létérték nincs a jelenben, a múltba való fordulás pedig terméketlen. Egyfajta elégikusság, illetve sajátos tréfásság észlelhető, ellenben ami egyértelműen kitaszítja a tragikumot.

A szövegtömbökön végigvonuló értékek nem tekinthetők sem pozitívnak, sem negatívnak. Ha esztétikailag akarjuk definiálni őket, talán az irónia mondható bennük a legdominánsabb jellemvonásnak. Az irónián kívül még nagyobb szerepet kap a humor, amely természetesen nyelvileg megalapozott. Éppen ezek megléte miatt a varázstörténetek nem annyira mélyek, inkább szórakoztató jellegűek. A vidámság hangulata betölti a kis szövegvilágokat. A humor megléte nélkül meghalna a játék, ami életet kölcsönöz a történeteknek.

Kihasználva a fikció lehetőségeit, a mesében bármi megtörténhet. Az író kitágítja a jelentéshorizontokat, az információhalmaz és a nyelvi játékok megléte miatt növekszik az interpretációs lehetőségek száma. A különböző befogadók nem értékelhetik egyformán ugyanazt a történetet, hiszen maguk a szavak is mást-mást jelentenek minden ember számára. Ezt az elvet vallja a szerző a Kiscsoportos összeverődési gyakorlatban. „Végül is a levegőben van minden, mint a harc hevében szétlőtt repülőgépek, amelyeknek sivítva szálló roncsdarabjai a mindenkinek mást jelentő szavak.”

A nosztalgia fogalma ezen a szinten is megjelenik, a szavak szintjén, mintegy visszhangozni halljuk az Eco-i mondatot: „A régi rózsa név csupán!” - a szavak elvesztették eredeti jelentésüket. Az eredeti jelentés nélkül pedig hajlamosak vagyunk komolytalankodni használatukkal. Akérdés ilyenformán az, hogy akkor mi közölhető ezekkel a szavakkal, ezekkel a történetekkel? Talán épp maga ez a dilemma közölhető, avagy az abszolút létjogosultságot nyerő humor, amelyben már maga a szubjektum sem fontos? Hiszen azt is megfigyelhetjük, hogy a történeteknek nincsenek állandó szereplői, vagy ha vannak is, identitásuk homályos az olvasó számára, de saját maguk számára is. Ez A fogaskerekes Kerekes-ben domborodik ki: „Ekkor hát ki e kép, mi e kép: mi vagyok, vagy én vagyunk?”

Összegzésképpen azt mondhatjuk, hogy a mese Bratka László által végrehajtott újraértelmezése azt teszi világossá, hogy a műfaj már nem felel meg a régi mesefogalomnak. A kötetet nem gyerekeink számára vesszük meg, mert már maga a cím „gyanús”. A travesztív meseváltozat már nem az erkölcsi világmodelleket tartalmazza, hanem az úgynevezett posztmodern ember kaotikus, keserű humorát, világképét!?).

(Széphalom Könyvműhely, Budapest 1998)

189