Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 2. szám - Fábián László: létváz
varázsolja, a számítógép programjai a legkülönlegesebb kvázi-világokba vihetik el, ami még nem is olyan nagy csoda, ámde ezekben a világokban cselekedhet, azaz: létezhet, magára ölthet más és más létformákat, lehet hadvezér, aki hatalmas seregtestet dirigál - természetesen győzelemre, ámbár megadhatja annak az esélyét szintúgy, hogy vesztesként hagyja el, ha egyáltalán elhagyja a harcmezó't, sőt, ezek a szimulakrumok akkor lesznek majd igazándiból meghökkentők, riasztók vagy lelkesítők, amikor a számítógép rafinériája társul a holográfikus kép plaszticitásával és egy idő után egyszerűen nem fogjuk tudni, mi álmodjuk-e a pillangót vagy a pillangó álmodik bennünket? alkalmasint tehát az is előfordulhat, magunk is szimulakrumokká válhatunk - teszem föl - a szimulakrum szemszögéből, áldozatává a tárgyi- asító tudatnak; csak éppen azt nem tudhatom, átvisszük-e - akarva-akaratlan - a szimulakrumra gondjainkat, rögeszméinket, magyarán: képes lesz-e a szimulakrum bölcselegni, és vajon nem akar-e majd nyomban kigúnyolni is bölcselgésébe, mert hát hallott valamit harangozni Pascalról, és vajon nem akad-e bele - pechjére - a szimulakrum is az idő kérdésébe, nem kérdez-e rám, a teremtójére, hol volt és mi volt azelőtt, hogy szimulakrumlétében életre kelt volna, amely kérdéssel éppen úgy zavarba hozna, ahogyan a kisgyerek hozza zavarba hasonló kérdésével szüleit, azt pedig végképp nem tudom, nem tudhatom, lesz-e majd lehetőségem valamilyen szoftver által lejátszanom (szimulálnom) neki a kérdéses időpontot, állapotot, helyzetet, mert ha lenne, netán magamnak is megoldásokat kínálhatna - kvázi-öröklétként a szimulak- rumban vagy egyéb, egyelőre ismeretlen módon, noha arra céloznék, hogy a szimulakrum-lét bizonyos értelemben öröklét, Boéthiusnak is kapóra jöhetett volna ilyesmi, akkor nem kell vigaszért a filozófiához fordulnia, bár ő hitte, hogy a bölcselet képes vigaszt nyújtani, de nem tudom, akkor is így gondolta-e, amikor a hóhér elcsapta fejét a nyakától, vagy abban a „világos” pillanatban egyszeriben másként vélekedett mindenről - akár úgy is, mint Borges halálra ítéltje; nos, végső soron az is megeshet, hogy az egész emberi lét ugyancsak szimulakrum valakinek a magasabb nézőpontjából (egyes vallások ezt is hitet- getnék velünk), megeshet, de ha így van, akkor ezerszer jaj nekünk... 11 „Tanulság az idő, mely önmagát emészti.” Hölderlin ... lehet, szükséges, elkerülhetetlen az idővel foglalkoznunk, ha egyszer hozzá passzítottuk az életünket; mindegy, végérvényesen közömbös, hogy amit időnek tekintünk az létezik-e, ha igen, akkor micsoda, úgy tetszik, az ember (de talán még az állat is) érzékelt valamit, amire ezt a fogalmat tudta kialakítani, sőt, egész rendszert tudott építeni a fogalom köré, és még méri is, de mekkora szorgalommal! megszállottsággal, mintha a lelke múlnék rajta és hát valóban a lelke; vagyis hogy hol és mikor kezdődik és fejeződik be számunkra az idő, valóban kezdődik-e és befejeződik-e, miként viszonyul az Egészhez, hogy ti. léteznék objektíve, tőlünk teljességgel függetlenül az idő, amely akként a bizonyos negyedik dimenzióként szolgál, amelyet a modern fizika is világképébe épített, azaz: egyáltalán nem véletlen, hogy sor került „az 137
