Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 11-12. szám - Horkay Hörcher Ferenc: Fejezetek a XX. század eszmetörténetéből

6. Jdon Angii séd angeli?”

Lukacs üzenete világos: az udvariasság nem önérték az anglo-amerikai gentleman szemében, s nem is holmi formaság, külcsín. Ellenkezőleg, azt fejezi ki, hogy az emberi együttélés szempontjából elemi érdek az, hogy tűzön vízen át védelmezzük azt a civilizációs formanyelvet, mely a demokrácia működésének, a jólétnek, szabadságnak és rendnek az egyetlen biztosítéka. A gentleman eszménye nem külsődleges szabályok halmaza, nem is valami eszencia, hanem olyan belsővé tett, elsajátított erkölcsi érzék, melynek garanciája nem az egyéni racionalitás, belátóképesség, hanem a begyakorolt, szokássá vált viselkedéskultúra.

Ha Lukacs számára a XX. század még a gentleman eszményének, az angolszász civilizációnak a hanyatlása, akkor meg kell hogy találja e hagyomány XX. századi képviselőit, legfontosabb karizmatikus szellemi alakjait. A politika síkján egyértelmű a helyzet: Churchill képviseli ezt az eszményt a barbárság kultuszát divatba hozó Hitlerrel és a haladás elvet túlpörgető Sztálinnal szemben.8 Ám hogyan látja e tekintetben a szellem embereit? Lukacs a háború előtti kultúra áthagyományozását végzi el ebben a könyvben: anyanyelvi szinten beszél egy olyan szerzőgárdáról, akiket a századvég olvasója hírből is alig ismer, főleg Magyarországon, ahol a katolikus írókat még nem is olyan régen a klerikalizmus vádjával bélyegezték meg. Kik tartoznak ebbe a hagyományba? Ide tartozik Hilaire Belloc és Gilbert K. Chesterton.9 1903- ban „a régi vágású angol nacionalizmusnak és bizonyos régi vágású angol erényeknek a katolikus Belloc és a hamarosan katolizáló Chesterton volt a két legerőteljesebb képviselője.” Aztán Saki, egy másik újságíró, aki ugyancsak civilizáció-kritikával (az edwardiánus liberalizmus ostorozásával) foglalkozott, két regényt is írt, és 1916-ban a fronton esett el, egy társa figyelmetlensége miatt, aki cigarettára gyújtott a lövészárokban. De nemcsak angol írók tartoznak ide. Hanem például A tegnap világában ennek az eszménynek méltó emlékművet emelő Stefan Zweig, meg olyan amerikaiak, mint John Jay Chapman: „Az igazi amerikai arisztokrata olyasvalaki volt, mint John Jay Chapman, akinek hitetlenkedő tekintete előtt 1913-ban Coatesville-ben meglincseltek - nem, ennél is iszonyatosabb: elevenen megégettek - egy fekete férfit, aztán a megégett koponyát végigrugdosták az utcán. ’Amit láttam - írta Chapman -, nem érzékcsalódás. A valóságot láttam. Az emberek szívében lakozó halált.’”

Az egyik beszélgetőtársa által magát konzervatív katolikusként definiáló Lukacshoz talán legközelebb mégis Evelyn Waugh áll. A magyarra Ottlik Géza által fordított, angolul először 1945-ben megjelenő Az utolsó látogatás című

8 „Ez a szeretet (mely az anglomániában öltött testet, H.H.F.) egy még mindig szép, középkorú hölgynek szólt, akit meg kellett védelmezni a rátámadó és öt meggyalázni készülő sörtehajú, ragyás suliancoktól. És Anglia végül nem maradt alul..., ami a csodának volt köszönhető. ’Valóban, és ezt a csodát Churchillnek hívták.”

9 Mindketten, csakúgy, mint az alább említendő Saki (Hector Hugh Munro), és John Jay Chapman, az előző század hatvanas-hetvenes éveiben születtek. Úgy tűnik, Lukacs számára ennek a nemzedéknek a gentleman eszménye volt a kiindulópont.

1088