Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 11-12. szám - Anton Pavlovics Csehov: Falusi Aesculapiusok
Gyónás Derűs, fagyos nap volt... Könnyű és vidám volt a szívem, mint annak a bérkocsisnak, akinek tévedésből egy aranyat adtak húszkopejkás helyett. Sírni szerettem volna, nevetni, imádkozni... Boldogságban úsztam: engem, a szürke embert, átminősítettek pénztárossá! Nem azért örültem, mert most már harácsolhatok. Akkor még nem voltam tolvaj, és agyon is csapom, ha valaki azt mondja, hogy idővel sikkasztani fogok. Örömem oka az előléptetés és a jelentéktelen fizetésemelés volt - ez minden. Egyébként még más miatt is örültem. Hogy pénztáros lettem, rögtön úgy éreztem, hogy rózsaszín szemüvegen át látom a világot. Hirtelen egy tűnt föl, hogy az emberek megváltoztak. Becsületszavamra! Mintha mindannyian jobbá váltak volna. A torzszülöttek szépek lettek, a gonoszok jókká váltak, a büszkék szelídekké, az embergyűlölők pedig emberbarátokká. Mintha megvilágosodott volna az értelmem. Olyan csodálatos tulajdonságokat láttam meg az emberekben, amilyeneket azelőtt nem is gyanítottam. „Különös - mondogattam, miközben az embereket figyeltem, és csak ámultam. - Vagy velük történt valami, vagy én voltam azelőtt ostoba, és nem vettem észre ezeket a tulajdonságokat. Egyszerűen csodálatosak az emberek!” Kinevezésem napján megváltozott Z. N. Kazuszov, igazgatóságunk egyik tagja is, ez a büszke, fennhéjázó ember, aki semmibe vette a nálánál kisebbet. Odajött hozzám, és - mi történhetett vele? - kedvesen mosolyogva megveregette a vállam.- Maga nagyon büszke, barátocskám, pedig még olyan fiatal - mondta. - Nem jól van ez így! Miért nem jön el soha hozzánk? Ez nem helyénvaló, tisztelt uram! Össze szokott jönni nálam a fiatalság, jó a hangulat. A lányaim egyre kérdezgetik: „Miért nem hívja meg, apuka, Grigorij Kuzmicsot? Hiszen olyan kedves ember!” De hát erőszakkal cipeljem el? Egyébként, mondom, megpróbálom, meghívom... Ne kéresse magát, barátocskám, jöjjön el! Csodálatos! Mi történt vele? Csak nem hibbant meg? Valóságos emberevő volt, és most ... tessék! Amikor azon a napon hazamentem, meglepetésben volt részem. Anyukám ebédre nem két fogást adott, mint máskor, hanem négyet. Este a teához cukorban főtt gyümölcs volt és vajas kenyér. A következő napon megint négy- fogásos ebéd, megint cukorban főtt gyümölcs. Vendégek is voltak, csokoládét iszogattak. A harmadik napon ugyanez.- Anyuka, mi van magával? - kérdeztem. - Minek a tiszteletére ilyen nagyvonalú, kedves? Hiszen a fizetésem nem nőtt a duplájára. Az emelés jelentéktelen. Anyuka csodálkozva nézett rám.- Hm. Mit akarsz csinálni a pénzeddel? - kérdezte. - Félrerakod, mi? A fene vigye el! Apuka új szőrmebundát rendelt magának, új sapkát vett, gyógyítgatni kezdte magát ásványvizekkel és szőlővel (télen!). Aztán vagy öt 1075
