Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 1. szám - Serdián Miklós György: magyar magyar mesék
másnapra aztán tudta, a kazános ember, a panel, a blokk, a kerület, meg az összes valamirevaló besúgó cég. még a tömbfakabát is tudott az esetrűl, aki többszörösen gyanúsítható volt minden egyébbel, bár a munka nem volt kimondott erőssége. és ez aztán tényleg visszajutott a fosőr agyába a fülén keresztül, mert ő viszont a szarszippantósok szakszervezeti bizalmija volt annak idején, az átkosban - ahogy azt az ávós testvérek mondják egymás között, és még mindig egyfolytában jól feküdt, annyira jól, hogy nagyon, de azért bekattant neki a reklámszöveg: „nem lopni” mert ha ilyen jól működik a gyorsposta, akkor talán nem árt odafigyelni. („a kanász meg a csóka”) hamuka egyszer volt, hol nem volt és mivel hogy én mondom el talán még el is hiszem, hogy úgy volt, ahogy nem volt. történt ugyanis, hogy még kis kopasz gatyábacsináló srác lehettem, amikor elindultunk az ősömmel megboltolni néminemű finom kokszot, és pontosan a sárga Rolls Royce-unkon mentünk - erre is halál centire emlékszem.- aztán a hangodat se az egész úton, ha kihagyna a turbina, akkor is tedd csak fel a pofaféket, mondta előzetesbe a fater, persze annak rendje szerint kihagyott a turbó!-mért nem szóltál, te zavartpillantású. - hörögte rám a fater, és jól levert, erre persze jól beszóltam neki, amit kikapott azt bekapta, ráadásul lementem tupoljevbe: úgy ott hagytam, hogy csak na. mérgemben. na ott állok egyszál magamban a dzsungel kellős közepén egy nagy csomag pávián közt, akik nagyszabású kampókkal űzik a klónozott hidrogénbabákat. beszállok egy numerára én is, mert király vagyok és ingyen van a műsor: bevillantok nekik valamit, én is meghúzok egy-két klónozott hidrogénbabát, van vicsorgás rendesen. erre a páviánok - hálából - behegesztenek egy színarany kétlakiba. ott dekkolok bennt a színarany kétlakiba, verem a ritmust unalmamban, mert a páviánok elhúznak valami miatt. biztos megijedtek tőlem egy picit, mert olyan nagy ász vagyok: lenni sok kisebbségi érzés... ülök, és talán jobb itt ülni, mint a lárban vagy a flancos Rolls-ban, és csak úgy lazán kinyúlok az arany kétlaki seggén és elkapok valamit, igen: volf bácsi szőrös farkát. na erre úgy elkezd rohanni az öreg, hogy nagyon, én meg csak markolom a nagy szőröst, jó erősen, ahogy illik. valami kellemes holland doppingszert ehetett a vén életművész, mert ad- dig-addig rohangászik velem, amíg aranyhal nem lesz az aranykétéltűből meg aranyborjú, miután volt már aranyturul, és engem meg csak kipottyant: egyenesen bele a tutiba, a homokozóba. 10
