Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 1. szám - Serdián Miklós György: magyar magyar mesék
szerencsére arra repült egy csészealj, ami felkapott, és elszállt velem, széliünk, szálldogálunk, lennt a szokásos körkép: sok nő rikoltozik több szólamban! megijedtek a repülő csészealjtól, és nem is kicsikét.- távozz sáytán, sáytán! - üvöltik. tetszik a dolog, mert én azt értem ilyen messziről, hogy „tágiccs, gátyán, gátyán” - amire aztán a marslakók el is engedték a vészkatapultot, a szaros pelenka ott maradt, én be-bezuhantam a bárisnyák közé, akik aztán lekezelték rendesen a herpát és hazaszállítottak a lipótba egy kezitcsókolom kíséretében. a faternak meg csak dülledtek ki az égre meresztett pilácsai, és ez a mese is tovább tartott volna, ha akartam volna. (Jiazudós mese”) a csuhás, kvazimódó bácsi és a mócsingok volt egyszer hol nem volt, mert ilyen is volt meg olyan is volt: és ha a fele igaz, már az is borzasztó. szóval volt egyszer egy minden hájjal megkent csuhás. na és ez volt az a csuhás, aki a templomtoronyban dugdosta el a mócsin- gokat, mert nagyon szerette a felebarátait, bár egy fél barátja se volt, és főképpen nagyon szerette önmagát. persze több se kellett a bedolgozó emberének, kvazimódó bácsinak, menetrend szerint lenyúlt egy kanyart a nyálfacsaró cupákokból. magyarul: ellopta. ez mondjuk senkinek se tetszett volna, ha történetesen mócsingtulajdonos, és még kevésbé tetszett a minden hájjal megkent csuhásnak. be is kérdezett kvazimódó bácsinál, hogy nem tud-e valamit a dologról, de az csak rázta magát nemlegesen, mint egy parkinzonos. na bejött nemsokára gyula nap, amit a népi ihletés, „hé gyugyu” napnak hívott, fokhagymásán, abáltszalonnásan, ahogy illett, köszöntötték a bár- sonyülepű porbafingót az istenadta birkák, és dőlt belőlük az az igazi földhözragadt köcsögség. ezen a napon is kvazimódó bácsi lemászott a póniseggű műkecskéről, ahol horpasztani szokott, többnyire huszonnégy órát illetve abból egy felet nem. na pont ezen a napon gondolt egyet, hogy elegánsan elhessentse magáról a gyanú árnyékát is, az egyből kettő lett és minden bálvány kezébe besum- mantott egy nagy véres mócsingot. igen. mert a bálványok a főhelyeken álltak és már akkor tartották a markukat, persze azt is hozzá kell tenni, hogy a bálványok emberszabásúak voltak és tökmeztelenek. még az a módi járja, mert nem gyorsultak rájuk a puhaseggű látványfodrászok, a diétás szakemberek meg mindenféle divatkirály a vizazsisztjaival. szóval ott szobroztak natúrpucéron. na reggel színre lépett a csuhás is és meglátta amit meglátott, hogy a bálványok kezében ott vicsorogtak a véres mócsingok. erre úgy felkapja a vizet, hogy irdatlan nagyot belerúg a névnapos gyugyu nevű bálványba, ami nyikk-nyakk-nyekk, magyarul: szarrá törik.- jujj. jujj. - mondja a focibajnok csuhás álájtatos arccal. 11
