Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 11-12. szám - Káldi János: Új verseim elé; Éneklők; Virágok, virágok; Tündöklő csontok (versek)

A császárszakáll, a kakukkfű s a többiek is mind, mind itt tolongnak.

Elöntik már a városi házakat. Micsoda özöne a sziromnak-lombnak!

S nő, nő az áradat.

O, régi rét, virágok, virágok, tudom, hogy miért jöttetek. Beszélni akartok velem!

Gólyahír, pitypang, kék katáng, virágaim, higgyéték el nem lettem hűtelen.

Virágaim, virágaim,

ingó-rezgő lángnyelvek, égszín üzenetek, csöpp tűnődések a rét mélyeiben, a szülőföld elolthatatlan szavai, higgyétek el: tiétek a szívem.

Nézzétek arcomat: rezgésiek fáj azon.

Nézzétek szememet: ti szikráztok abban.

Nézzétek homlokomat: otthoni mező az.

Virágaim, virágaim, édesek,

nézzétek: a szívem csupa seb. Csókoljátok meg élénk tüzeit, duzzadt, piros virág-testvéreiteket.