Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 11-12. szám - Káldi János: Új verseim elé; Éneklők; Virágok, virágok; Tündöklő csontok (versek)

Tündöklő csontok

„Ha holtakat nem ébreszt, mit ér a trombitaszó?”

(Babits: Cigány a siralomházban)

Gyűjti a Föld- e káprázatosán pörgő kis gömb - a holtakat, akár a kincseket a telhetetlen.

Több ezer ősöm hamva-pora gazdagítja a földtekét.

Ékes koponyacsontjuk, gerinccsontjuk és lábszárcsontjuk

teszi megszenteltté és áldottá rövid küszködésünk otthonát.

Káldi Géza, Danka Márta (apám és anyám) a föld alatt.

Hol volt, hol nem volt őseim a föld alatt.

Édeseim, elődeim, akiket ismertem vagy nem ismertem (mert nem ismerhettem) akikből őrzök egy holdsugárnyit, talán az agyamban, talán a szívemben, ne hagyjatok el, mutassátok az Irányt villogó-vakító, hófehér csontujjatokkal.

Süvítő porotok sugalljon Üzenetet, jöjjön a temetőkből az erősítő Okosítás, az eligazító, a jóra sarkalló.

Kedves, messzire virító csontok,

talán sose kellett még ennyire a Figyelmeztetés,

hiszen a Kapzsiság elront

szinte minden gyönyörűt,

a Gőg pedig akkora tornyokat épít,

a legjobb szem sem láthat föl a csúcsukig.

Mi marad a szegényeknek, a tisztaszívűeknek, az önzetleneknek?- A lenézés,

a kaján megmosolygás, a félhülyéknek kijáró legyintés.

993