Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 10. szám - Hargitai József: A csodálatos asszony

nak. A hagyomány szerint itt volt a Kőszikla is, s mivel több száz évvel ezelőtt az oladi nép nem tudta elképzelni, hogy honnan származott, magyarázatul a mondában olvasható eseményeket fűzte hozzá. A régiek szerint a sziklát az Isten kiengesztelésére beépítették a búcsúi országút elágazásánál egy kőképbe.

A mondák valóságos - történeti és földrajzi - elemekről is szólnak. Ilyenek: az oladi Malomerdő, a virághímes Hosszúrét a vén fűzfával, az Aranypatak, amelynek medrében az oladiak egykor aranyat mostak. Géza fejedelem egyik országjáró útján a nyugati gyepűhöz ért. Kíséretének tagjaival tábort vertek a Bulcsu törzséhez tartozó Ula nemzetségfő birtokán. A fejedelemnek álmában megjelent a csodálatos Asszony (Magyarország Boldogasszonya), kaiján fiával, a kisdeddel. Géza - az álom hatására - tiszteletükre sátra helyén kápolnát emeltetett.

Olvashatók a népmondákban olyan nevezetes helységnevek, ahol jelentős események zajlottak le: Búcsú, Torony, Genes, Csatár, Ják, Nárai, Sé, Petróc, Senyefa, Herény, Csákány, Szentgotthárd, Gasztony.

A népmondában is találkozunk a nép hősével, a „kisebbik fiú”-val. Ilyen a Lád nembéli Bertalan, aki faluját és népét menti meg a tatároktól. Nemcsak ebben a mondában, hanem a többiben is határozottan megfogalmazódik a nép erkölcsi állásfoglalása. Ez egyszer szó szerint jut kifejezésre, máskor eszmeiművészi általánosítás formájában. Megható a nép őszinte ragaszkodása pártfogójához, hőséhez. A néppárti jóságos grófot Széchenyi Palinak, a mi földes- urunknak emlegeti - míg az áruló Skerlecz Ferenc bárót utoléri a Sors keze. Lelkiismerete nem tudott megnyugodni, visszaadta ugyan birtokát a Széchenyieknek, mégis korán kellett az élettől elbúcsúznia.

A mondák szép részletekben, költői leírásokban bővelkednek. Csak egyet emelek ki idézetként belőlük: „Ahová lecseppent a (tündér) vére, pirosra festett egy kis fehér virágot. Azóta ez a virág mindig piros szirmokra fakad, s elborítja a Hosszúrétet. A neve: Tündérszegfű.”

A könyv második része nyolc mesét és történetet tartalmaz. Hangulatuk, varázsuk van ezeknek is; érződik rajtuk a mesehallgatás, mesemondás közösségi atmoszférája. Tóth Józsefre már gyermekkorában nagy hatással volt az öregek mesélése. Most ő adja ezeket tovább szinte az élőszó szuggesz- tivitásával, erejével, lendületével, de csiszolt nyelvi formában, hol innen, hol onnan megcsillogtatva a mondanivalót. Valamennyiben kifejeződik a nép bölcsessége, biztos megfigyelőképessége, gazdag fantáziája, játékos kedve, igazságérzete, helyes ítélőkészsége, tudás szerinti boldogulásának vágya. De Tóth Józsefre, a mesemondóra is a nép iránti rokonszenv jellemző. Egész személyiségét, mesélő habitusát a múlt iránti tisztelet, a jelen megbecsülése és a jövőért vállalt felelősség hatja át. Meséiben az elnyomottság állapotában is remélni tudó, sorsán változtatni akaró nép a főszereplő, szorgalmával, kitartásával, bizakodásával, jókedvével, a munka őszinte szeretetével. Szinte nincs is olyan meséje, amelyet ne hatna át a szabadságszeretet. Még a török származású Basa Pista is annyira magyarrá lett, hogy Rákóczi zászlaja alá állt. Amikor a fejedelemnek menekülnie kellett, élete feláldozásával mentette meg a szabadságharc vezérét. Kondás Petinek a törökkel megesett humoros története ugyancsak bizonyítéka a nép szabadság utáni vágyának és áldozatvállalásának.

939