Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 2. szám - Szinte Gábor: Két fiatalember aranyfény páncélban, II. Lajos és I. Szulejmán
hőszakadásban. A Csele patak megduzzadt, széle nem rendes patakszegély, kövekkel, hanem kiáradt sár. Ebben a túlterhelt, magas súlypontú ló megcsúszik és elesik. Páncélban a ló alá kerülőt csak 3 ember tudja kihúzni. Hány mázsát kell emelni, hogy a lábát kiszabadítsák? Közben minden sárba merül, az emelő lába is. Hátuk mögött a török kopjások mindenkit leszúrnak. Nem volt Kinizsi Pál a testőrök közt, aki ezt meg tudta volna tenni. Egy darabig próbálkoztak, aztán mentették a bőrüket. Az a pletyka, hogy Lajost megölték, nem valószínű. Testén egyesek Fehérváratt láttak szúrásnyomot. Ezt török is tehette, aki nem ismerte fel a tiszta sár alakban a királyt. De ezt a bátor 20 éves fiatalembert nincs merszünk hősnek tartani? Székely Bertalan nagyszerű képén tragikus hősnek ábrázolta. Egyedül ő. Szulejmán bevonult Budára, de nem tűzte ki a zászlót. Várt. Ekkor kell bemutatnom Martinuzzi Fráter Györgyöt. Apja neve Utiesenovic, horvát, anyja olasz, Martinuzzi. 1482- ben született. Anyja velencei patrícius családból való. 8 évesen Corvin János felvidéki birtokán szolgál. 1504-ben Corvin János halála után Szapolyai István nádor özvegyéhez, onnan Szapolyai Jánoshoz kerül. Budaszentlőrincen a pálos kolostorba megy. A lengyel csensztohovói kolostor perjele hamarosan, majd sajóládi perjel. A mohácsi csata után Szapolyai János Lengyelországba menekül, őt küldözgeti haza, felderíteni a helyzetet. Fráter György tárgyal Szulejmán embereivel, és mikor 1529-ben a szultán visszatér Mohácsra, a csatatéren Szapolyai kezet csókol, Budán a szultán királlyá nevezi ki. A zavargások elől, amit Ferdinánd szít, Nagyváradra mennek, Szapolyai és Fráter. 1538-ban megkötik a váradi békét. Szapolyai 1540-ben Szászsebesen meghal. Végrendeletében Fráter Györgyre bíz mindent. Izabella özvegy és a csecsemő fiú, János Zsingmond gyámjául is őt jelöli. Izabellánál van a korona, és a csecsemőt Rákos mezején királlyá választatta a Fráter. Az osztrák ostrom ellen a törökök segítenek, és kivetik az osztrákokat. Most jön a „híres török csel”, már megint. 1541-ben Szulejmán az osztrákoktól frissen megszabadított Budára megy. A vár alatt (Gellért hegy alatt) sátrában fogadja Izabellát a pár hónapos János Zsigmonddal, Fráter Györgyöt és más urakat, Török Bálintot. Megcsókolja a csecsemőt, és: kitalálja Erdélyt! Magyarország meghódított részeit nem csatolja a rendes szandzsákok közé, katonai különleges felvonuló terepnek jelöli, és Erdélyt a Partiummal nem akarja meghódítani, átadja a kisfiúnak, akit a koronával kinevez magyar királynak! Mit akarunk még? Eddig minden bizonytalan volt, mi a török terve az országgal, mely védtelen és senki nem védi meg nyugatról, az osztrákok se tudják, V. Károly és testvére se. (V. Károly 1527-ben kifosztja és felégeti Rómát, a pápa alig tud menekülni az Angyalvárba, megölték volna!) Ekkor a szultán garantálja az önálló magyar királyságot, kisebb területen, akkorán, amekkorát a kimerült ország meg tud tartani! Hogy ez jó terv volt, azt Erdély évszázadai igazolják. Térjünk a „csel”-re. Amíg Szulejmán eldöntötte, hogy Magyarország további évszázadokra érintetlenül megőrizheti magát, parancsot adott Buda vér nélküli elfoglalására. A törökök egyenként besétáltak. Ok segítették, fél éve sincs, az osztrákok ellen a helyőrséget. Miért ne sétáltak volna be? Talán az őrök meg tudták volna Szulejmán ellen védeni? Miért baj, hogy nem esett egy csepp vér se? Miért baj, hogy Szulejmán így felelt a mohácsi hőstettre. „Ne legyen több magyar áldozat.” Es legyen magyar király! Ezt nem tette sem 152
