Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 10. szám - Jakabffy Imre: A pozsonyi hídfő
A Porta Hungarica nemzetközi méretű érdeklődésre a pánszláv törekvések 19. századi fénykorában tett szert. E korszak cseh publicisztikája gyakran emlegette azt a számukra és az egész szlávságra nézve sajnálatos tényt, hogy az északi szlávok és a déliek közé „betolakodott” a honfoglaló magyarság, miáltal minden időkre meghiúsult Európában a szlávok egyetlen nagy birodalomba, egyetlen kulturális közösségbe való tömörülése. Sokáig tartana mindezeket a propagandisztikus írásokat felsorolni, amelyek az elnyomott kis népek, nemzetek felszabadítása érdekében íródtak. Ezek főleg az Osztrák-Magyar Monarchia uralma alatt „sínyló'dok”, a csehek, a szlovákok és más szláv népek nyomorát, jogfosztottságát tárták a világ közvéleménye elé. Köztudott, hogy ebben a propagandában a legeredményesebb munkát T. G. Masaryk és E. Benes végezte, de brit és francia barátaik, mint felfogadott prókátoraik, ugyancsak sikert arattak a monarchia romjain egy új állam, Csehszlovákia megteremtésében. Masaryk 1915. évi terve szerint a cseh és a szerb-horvát óhajok maximumát az képezi, hogy „Csehország és Szerbia-Horvátország között összeköttetés legyen. Ez azáltal válnék lehetségessé, ha Magyarország nyugati határán egy keskeny fóldsávot Szerbiának/!/ vagy felerészben Cseh- országnak, felerészben Szerbiának adnának. Ezen korridort Pozsony, Sopron, Moson és Vas vármegyékből alkotnák meg. Csehországból szerb-horvát kikötőkhöz vezetne út az Adriáig”. A francia E. Denis többízben is (1915-ben, majd 1917-ben) megfogalmazta tervét, amely a Pozsony és Zágráb közti szláv korridorról szólt, amely mindeddig csak a pánszláv álmodozók elképzelései közé tartozott. Ebben az esetben - írta Denis - magasabbrendű megfogalmazásokból elkerülhetetlen a nemzetiségi elv megsértése. Neki - Denis-nek - két ilyen magasabbrendű szempontja volt: egyrészt kijárat biztosítása a cseheknek a tengerhez - (végre igaza lehet Shakespeare-nek) - s egyúttal az északi és a déli szlávok közötti összeköttetés megteremtése; másrészt a németek, valamint a németek „szolgáivá és ügynökeivé” lett magyarok elválasztása egymástól. V. Srobár szlovák miniszter 1919. január közepén a békekonferenciához írt levelében azt írta, hogy Pozsony térségében a Duna nem lehet határ, hanem a várostól és az egész Csallóköztől délre kellene megvonni a határvonalat. így képzelték el tehát, az etnikai viszonyoktól teljesen függetlenül, hogy Gyó'r és Komárom megyének a Dunától a mai Magyarország felé eső területei még Csehszlovákiához tartoznának. Benes még 1919. február elsején háromórás beszédében hozta javaslatba a cseh-jugoszláv korridort, amit azonban angol és főleg olasz kérésre a béke- konferencia elvetett. Párizsban, a nagyhatalmak jóvoltából, Csehszlovákia simán, minden ellenvetés nélkül megkapta Pozsonyt, annak ellenére, hogy 1910-ben népességének alig egyhetede volt szlovák, s még szlovák neve sem volt, Prespurknak mondták és írták a szlovákok, a német Pressburg után. (Egy soha nem létezett mondái „fejedelem”, Bretislav nevéből fabrikálták Bratis- lavát.) A csehek a Duna jobbpartján fekvő Pozsonyligetfalura - mint elővárosra - is benyújtották igényüket, de az alig háromezer lelket számláló, 1910-ben kétharmad részben német falut nem kapták meg, mert ezt a nagyhatalmak még akkor Ausztriának szánták. 893
