Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 10. szám - Kolozsvári Papp László: Kleothéra története
ban más volt, ők valamiféle rontásról, igézetről szerettek volna bizonyságot szerezni, mert hogy az ő kislányuk, még ha be is töltötte már a harmincat... ilyesmibe keveredjék?! Az egyszerűen nem volt benne az életpakliban! A kósza pletykát tán hallottátok, pedig ez igenis megtörtént Kolozsváron, hogy tisztes feleségek, polgárasszonyok örömtanyát rendezzenek be maguknak... De nem. Nem így igaz... Hogy örömtanyába szerveződjenek, élvezetükre és anyagi hasznukra... És így sem egészen pontos, hiszen a szerveződés tudatos tevékenységet involvál, márpedig a Farkas-utcai hölgyek mindenek voltak, csak tudatosak nem. Ha valaki azt mondja nekik, hogy fokozatosan örömlányokká, kéjhölgyekké züllenek le vagy magasztosulnak fel ezt is el kéne dönteni... meg se hallgatják az embert, hanem a kolozsvári úri asszonyok módján vetik föl a fejüket, mint akik hallják - de hallani sem akarnak a dologról... ha értitek, mit akarok ezzel mondani. A Farkas utcában, a Színház utcával szemközti emeletes házban lakik egy varrónő, akin úgy csüngnek a hölgy kliensek, mint rajzó méhek... Kell-é ennél tökéletesebb fedő foglalkozás bűnös üzelmekhez...? Itt szúrnám közbe, barátaim, hogy ha ilyesmit mondok, hogy bűnös üzelem vagy hasonló, ne vegyétek komolyan. A dolog se nem bűnös, se nem üzelem. Történt valami a városban, a századforduló óta, a Monarchia letűnése után, ami mulatságossá tette az efféle neveket... kérem, uraim, ez blaszfémia volna!... A Farkas utcai ház első emeletén egy kimustrált ezredes lakik, öreg arszlán, mintha csak egy Ferenc József udvartartása fényképből lépett volna ki: délceg, pofaszakállas, dús üstöké őszül. Ahogy császárkabátra emlékeztető kabátban, de nem császárkabátban végigléptet a Farkas utcán, s az Egyetem vagy a Minorita utcán át kisétál a Főtérre vagy a Deák Ferenc utcába, az történelmi tanulmányt érdemel. Az egy darabka császárváros, messzire szakadt Bécs, vagy Linz. Meyer-Lübke úr, mint oly sok német nevű ember, nemzedékek óta olyan magyar, mint Maxim vagy én. Amúgy szerény és a látszat ellenére szegény ember. Vannak rokonai Pesten, azt beszélik, hogy Bécsben is, na de Pettauban mindenképpen, mint azt megtudom később, amikor Pettau és Ober-Pettau felirattal, Ptuj szlovéniai város nevével felülbélyegzett képeslapjait átnézem... Most is megvannak... izé... O az ügynek az első mozgatója. Jámbor, lovagias férfiú, s hogy kedvese van, az nála inkább dicsőség dolga, mintsem rejtegetni való: izé... mert hogy... Világos? Gordon...?- Fel vagyok csigázva! - ásít az újságíró. Na de a történetnek nem az elmesélhető, ésszel, akár a Gordonéval is könnyen felfogható része érdekes, riposztozik a doki, hanem az alig-alig elmondható, az irracionális... Mert hogy van az... na jó... de bocsássatok meg, ha belesülök... hogy van az, hogy ebben a bősz ezredesben, vitézlő Meyer- Lübke úrban van valami meseszerű elveszettség? Mint mesekirályban, akinek kihúzták a marcipán talpa alól a szilárdnak hitt birodalmat! Hiszen az nem lehet igaz, hogy Meyer-Lübke úrtól, aki nemhogy Bécsbe, de Temesvárra sem mozdult ki Kolozsvárról, két országhatáron túlra szökjék az a világ, amiben fólnövekedett és amiben jól érezte magát... és csakis abban érezte jól magát. Otthon, uraim, otthon!... De ez nem elég! Az a világ még meg is szűnik! Nem lehet vasútra szállni, s az ütemesen kattogó pullmankocsi pamlagán terpeszkedve, elhallgatva az emelkedőkön a nyiszorgó kocsit és a hörgő, szuszogó 863
