Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 10. szám - Kolozsvári Papp László: Kleothéra története
mozdonyt, illatos szivarból pöfékelve utána vonatozni. Nem elment a világ, hanem megszűnt a világ... Ám élni kell tovább, mintegy bocsánatkéró'n az életet egy olyan játéktáblán, melynek szabályait nem ismeri, s ha rákerül a sor, tétován lépni, nem tudván, hogy most eló're ment avagy hátra, sértett-e szabályt vagy sem... És végképp lemondani arról, hogy nyerhet! Feledve örökre a játék örömét. O már csak vesztesként van a táblán, akár le is vehetnék az ismeretlen játékosok a bábját... ez a helyes kifejezés!, ő már csak bábú, váz, álca, üres maghéj... Ennek kellett lerínia Meyer-Lübke ezredes úrról, de hogy cifrább legyen az eset, a Monarchia délceg katonájának szerepe még el is takarja ezt, sem o, sem más nem veszi észre... De hisz akkor semmi baj!, kiálthatnánk fel, mi akkor a bibi! Hát csak az, hogy a halálos fertőzés betokosodik, s az első' erősebb megrázkódtatásra kifakad, szétrobban a szervezetben mint a rák. Ellenállás pedig nincs! A történelmét vesztett ember aztán mindenre alkalmas. Tud ölni, elzüll- het, kiszakadnak benne a morális fékek, mindent lehetségesnek érez, elvész számára bűn és erény fogalma... Végül is, ha vesszük a magyarok történelmét ebben a században, mosolyog jóságosán a doki, csupa ilyen történelmétől szikével, csatabárddal, egyezményekkel lemetélt csoportokra estünk szét időről időre s égi vagy pokoli szerencse, ha az embernek van az életében néhány olyan cinikus barátja, mint nekem Gordon, néhány olyan esendő bölcse, mint Maxim, s téged minek nevezzelek, kedves Manó... de a végén még elsírom magam, röhög föl a doki, s belehörpint az izzadt sörébe, így hívja a magányos ivást. Meyer-Lübke úr tehát életfosztottan sétálgat büszkén Kolozsvár főterén, és a Deák Ferenc utcában van szép szeretője, s a kapcsolatról mindenki tud, akinek csak tudnia kell róla. Meyer-Lübke úr ez életre szóló dicsőségére!- A legszebb benne - morfondírozik az újságíró -, hogy még csak nem is sejtjük, hogyan kerekedik ki ebből Kleothéra története. Manó úr kuncog, a doki folytatja az elbeszélést. Mint a minden idők legalaposabb, mondhatni kéjes aprólékosságú vizsgálata megállapítja, Boróka asszony, ahogyan Borbálát az ezredes úr hívja nem feltűnő gyakorisággal, mindazonáltal elég sűrűn látogatja a földszinten lakó varrónőt, s persze varrat is nála. A varrónő, neki nincs neve, hiszen nem neki, hanem a lakásának van szerepe a történetben, a varrónő nem használja ki a helyzetet, megzsarolhatná Borókát és a birodalma vesztett monarchistát, de ehhez nincs fantáziája... Ezt kell mondanunk ahelyett, hogy azt mondanánk: van benne erkölcsi mérték! Mert nincs! Ez a történet arról szól, hogy ilyen nincs! És épp ez az érthetetlen az egészben. Mitől vész ez ki lassacskán ebben a században...? A folyamatos történelem-hiánytól...? A szakadatlan vesztéstől, ami végül önvesztésbe full...? Mi történt itt igazából... Ott vagyok, uraim, ahol elkezdtem, miközben az eset minden mozzanatát ismerem, egészében és egypár harántujjal mélyebben semmit sem értek belőle. Mert mi történt és történik itt velünk tulajdonképpen? A varrónő lakása afféle Farkas utca, Petőfi utca, Búza utca, Fogoly utca, Király utca zárványban fól-fóllelhető boltozatos, egybenyíló szobákból álló óriáslakás. Teremsor, refektóriumnak is elmenne, vagy tanári lakásnak, amiképpen épp ilyen boltozatos tanári lakásokat rejt magában a református 864
