Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 10. szám - Ferenczy Erika: Forradalmi Etűd(ök)

börtönbe. Ez a börtön kimondottan a politikai foglyok részére készült. Mint később kiderült, központi fűtéses volt és parkettás, matracos ágyakkal...

Itt adtak át bennünket az orosz NKVD-szervezet képviselőinek. Az volt az érdekes, hogy az összes, bennünket kísérő orosz katonát is letartóztatták. No, nem azért, mivel panaszt tettünk, hogy kiraboltak, hanem azért, mert nem maradhatott szemtanú a magyar deportálásról. Az sem lehetetlen, hogy kivégezték őket.

A smasszerek első dolga az volt, hogy fertőtlenítettek minket, majd totálisan szőrtelenítettek. Ott álltunk meztelenül, kopaszon, szőrtelenül a víg kedélyű tengerészkatonák karéjában, akik amolyan rab-borbélyok lehettek, persze oroszok.

Szürke darócot kaptunk, vagy inkább valami pufujka-jellegű gimnasztyor- kát, halina-csizmát. Persze minden holminkat elvették.

Aztán elkezdődtek a vallatások. Gépíró tisztek vették fel vallomásainkat, általában magyar anyanyelvű, ottani tanítók fordításai alapján, azok segítségével. Tény, hogy azonnal elismerték a kárunkat: elrabolt óráinkról, pénzeinkről; aztán az adatainkat rögzítették; fotó elölről, oldalról, mint a bűnözőknél.

Mindenkit külön-külön hallgattak ki, testi fenyítést - tudomásom szerint - nem alkalmaztak.

Be kellett volna számolni arról, milyen külföldi kapcsolataink voltak, milyen nyugati, a magyar forradalom kirobbanását elősegítő szervezetekkel voltunk összeköttetésben. Erre nem tudtunk választ adni, mivel ilyesmik nem voltak. Nem hitték el, hogy spontán nemzeti forradalom volt. Aztán rátértek a Rákosi-rezsim „kielemzésére”. Ami rosszat csak tapasztaltunk, mind elmondtuk. De ők újra és újra a nyugati kapcsolatok nyomára akartak jutni. Volt, aki a kihallgatás során hangsúlyozta, sérti a nemzetközi jogot, hogy idegen országba szállítsanak vétlen magyar állampolgárokat, mire azt a választ adták, hogy mindez humanitárius okokból történik így: a titkos magyar forradalmárok kilőtték a hazai börtönök ablakait, ott most jéghideg van, itt pedig fűtött szobákban múlathatjuk az időt... Végtelen volt a cinizmusuk.

Ami az ungvári - akkor uzsgorodi - börtönéletet illeti elmondhatom, hogy nem volt kegyetlen. Körülbelül tízen voltunk egy cellában, már nemcsak egyetemisták, hanem az ország egész területéről idehurcolt felkelők: szolnokiak, debreceniek, budapestiek. Az egyetemistákat állandóan cserélték, tehát nem volt állandó összetartási lehetőség. A diákokkal szemben csaknem rokonszenwel viseltettek, ezt külön hangsúlyozom.

Közben különféle „szállítások” is voltak. Például Szíribe, lengyel területre elsősorban. Két egyetemi hallgató feküdt mellettem, az egyik Szűcs István volt (a rendszerváltozás után országgyűlési képviselő), a veszprémi MEFESZ egyik vezetője, kit éppen Szíribe vittek el. Másokat Munkács várába szállítottak. Elterjedt a hír, hogy Szibériába is kerülnek emberek. De ahogy később értesültünk, keveset vittek távoli vidékre, csak a szállítást olyan fifikusan oldották meg, olyan gonoszul, hogy a Kárpátoknál, a vasúton többször kör- bevitték a rabot, hogy hosszú, nagy útnak tűnjék föl az amúgy szomszédos területre történő szállítás.

Egyre gyakrabban tiltakoztunk, intézkedjenek már, hogy mi lesz a sorsunk. Egy napon tudomást szereztünk arról, hogy az ungvári börtönben lá855