Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 9. szám - Molnár Miklós: Szöveg, keresztül - kasul
a jelenlétét (is) a derridai filozófiában. (A Tóra e hagyományban olyan élő szövetként tételeződik, amely derridai értelemben vett textus...)... Habermas szerint ... Derrida felújítja a hagyomány misztikus fogalmát, és ennek megfelelően veheti át a rejtőző Tóra gondolatkörét. A kabbalisták nem a kommunikálni tudó értelemből indulnak ki - a Tórának az emberi beszéddel közölhető kommunikatív dimenziói számukra másodlagos jellegűek. Az isteni szónak végtelen számú értelme lehet, ami egy sajátos hermeneutikai gyakorlatot tételez fel. Egyszóval ... Derrida is tradicionalista, legalábbis a fenti értelemben. így filozófiájának a mitológiával való sajátos kapcsolatai is kétségbevonhatatlanok.” Az írás kérdéséről van szó tehát Derridánál, mindenestül az íráséról - a könyvből való kilépésről, amely a könyvön belül megy végbe. „Létezni annyi, mint könyvben lenni, még ha a létnek nem is az a természete, amit a középkor gyakran Isten könyvének nevezett. Isten maga is a könyvben keletkezik, ami ezáltal az embert Istenhez és a létet önmagához köti. A könyv azonban meg van szállva és veszélyeztetve van, a semmi, a nem-lét, a nem-értelem fenyegeti.” Derrida - a könyv kérdése, az önmagát kérdező írás, az önmagát kérdező kérdés kérdése. „Hátha a könyv - mégsem más, mint a beszélő korszak, a beszéd korszakának börtöne?” „Ha a könyv, a szónak minden jelentésében csupán egy korszaka volna a létnek (mégpedig végét járó korszaka, mely haláltusájának fényében, avagy szorításának csillapodtával tenné láthatóvá a létet, és amely, mint a végső betegség, mint némely haldoklók fecsegő és makacs hypermnesiája, a holt könyvekről szóló könyveket szaporítaná)? Ha többé nem a könyv-forma volna a lét modellje? Ha a lét radikálisan kívül lenne a könyvön, az írásjelen? Ha a lét elveszítené önmagát a könyvekben? Ha a könyvek a lét feloldását jelentenék? Ha a könyv világ- ban-való-léte, prezenciája, létének értelme csupán az olvashatatlanságban, a radikális olvashatatlanságban tárulna fel, és ez az olvashatatlanság nem egy elveszett vagy keresett olvashatóság cinkosa, egy olyan lapé, amit még nem kötöttek be semmilyen isteni enciklopédiába? Ha maga a világ nem egy Másiknak a kézirata volna, hanem mindenekelőtt minden lehetséges kézirat Másikja? Ha a könyv csupán a halál legbiztosabb elfelejtése volna?” 1956-57-ben a Harvard Egyetem ösztöndíjasa volt. 1957-től 59-ig katonai szolgálatot teljesített a hadszíntérré vált „ Nosztalgériában”: civil katonaként a hadba vonultak gyermekeit tanította angolra és franciára. Utána az Ecole Normale Supérieure munkatársa lett. A hatvanas években a Tel Quel avantgarde folyóirat szerzői közé tartozott. Később aktív tagja lett a GREPH- nek (Groupe de Recherche de VEnseignement Philosophique) - annak a diák- mozgalomnak, amely az intézményes filozófiaoktatás problémáival foglalkozott. Több amerikai egyetem vendégprofesszora. Az Egyesült Államokban legalább annyira ismert, mint hazájában, és a tőlünk nyugatra eső kulturális zónában. Az olvasással és az írással kapcsolatos - kanti értelemben kritikai - felfogása, dekonstrukciós praxisa, a fenomenológiára, a pszichoanalízisre és a strukturalizmusra vonatkozó újraértelmezései nagy hatással voltak és vannak a kortárs európai és tengerentúli kritikai gondolkodásra. Téziseit hevesen vitatják - immár nálunk is; könyvtárnyi a róla szóló irodalom. (Honunkban Derrida még gurunak számít, a nyugati hemiszférában - mivel jócskán megtépázták már - megkopott körülötte a sztárfilozófusi nimbusz.) 832
