Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 9. szám - Molnár Miklós: Szöveg, keresztül - kasul

önmaguk számára nincsenek jelen a differanciát megelőzően. Ha mégis létrejöhetünk valahogy: csupán önmagunkat elosztva, szétszórva, ’temporalizá- lódva’, önmagunkat ’differálva’, halogatva. (Erekciót és orgazmust akarunk, az ejakulálást azonban végleg halasszuk el?)

Ha mi most (főként Gayatri Chakravorty Spivak gondolatmenetét követve) holmi utószó-félével próbáljuk elállni az utat Jacques Derrida elől vagy felől, tudjuk, éppen tőle is, hogy csalunk, magunkat is ámítva, mert az utólagosság, a másodlagosság elsőlegessé színlelésében utazunk, még ha a Grammatólógia szittyává kókányolásából lépünk is elő, tetőtől talpig derridul- tan, transzformátorként, magyaránt trafóként.

Jacques Derrida 1930-ban született szefárd zsidó szülőktől az Algír melletti El-Biarban. Egy szövegéből idézve „a könyvből előlépett nemzetséghez” tartozik és nem-tartozik tehát, erről az Edmond Jabés és a könyv kérdése című tanulmányából is tudhatunk, itt olvashatunk a judaizmusról, mint az írás születéséről és szenvedélyéről. Az írás szenvedélyéről, az írásjel szeretetéről és kitartó műveléséről, úja Derrida, nem tudható, hogy a zsidó jelleg-e a tárgya, vagy maga az írásjel. Talán közös gyökere egy népnek és egy írásnak. A zsidó tradíció szerint a Tóra - Isten műve - kétezer évvel korábbi, mint maga a világ. „Soha nép nem becsülte magát többre - jegyzi meg Cioran saját könyvének ilyen régiséget tulajdonítani, azt hinni, hogy a Fiat Lux! előttről datálódik! Végzet és sors teremtődik így” (mondja Cioran). „Megmérhetetlen sors - írja Derrida, aki Rabbi Derissának, Rabbi Ridának is nevezi magát - a könyvből kilépett nemzetség története; az értelem radikális eredetében írásjelként, vagyis magában a történetiségben jött létre. Történelmi- ség nem létezhetne az irodalmiság komolysága és működése nélkül. Fájdalmas repedés, fájdalmas behajlás, amelynek révén a történelem önmagára reflektál, amidőn átadja magát a rejtjelnek. Ez a reflexió a kezdete. Az egyedüli, ami ezzel a reflexióval magasba tör, a történelem. Ez a gyűrődés, ez a redő a zsidó - a zsidó, aki az írást választja, ami viszont kiválasztja a zsidót egy olyan cserén belül, amely által az igazság mindenestül történelmiséggé változik át, és a történelem kijelölődik a maga empirikus voltában. A zsidónak levés nehézsége az írás nehézségével fedezi magát, mert judaizmus és írás - ez egyetlen várakozás, egyetlen remény, egyetlen szer te foszlós.” A Körülvallomás (Circon- fession) c. szövegben („59 körmondat és körülírás, melyek holmi belső margóra íródtak Geoffrey Bennington [számítógépen előállított Derridabázis - Der- ridabase - című] könyve és egy készülő mű közé - 1989 januárja és 1990 áprilisa között”) Derrida saját körülmetélési traumájáról ír, a „lénye ellen elkövetett eredendő bűnről”; azaz - íme, az Aufhebung! - eszmélkedésének, íráspraxisának forrásvidékéről; „körülmetélés, soha másról nem beszéltem, elég a határról, a szegélyről, a jelzésről, a csapásról stb.-ről írottakra, a bere- kesztődésre, a gyűrűre (jegygyűrű és ajándék), az áldozatra, a test írására, a kizárt vagy eltörölt pharmakoszra, az Üvegharangban a vágásra/varratra, a bemetszésre és az összevarrásra gondolni...”

Losoncz Alpár, taglalva Jürgen Habermas Derrida-kritikáját (Habermas versus Derrida, avagy a dionüszoszi szellemiség bírálata), megállapítja: ,Habermas ... megfigyelései Derridának a zsidó Kabbalához, a rabbinisztikus hermeneutikához fűződő kapcsolatairól helytállóak. Egy részletes filológiai elemzés például kimutathatná a kabbalisztikus hagyomány egyéb elemeinek

831