Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 9. szám - Jakov Gorgyin: Szálláshely
- Magával hozta a katonát! - mondta az egyik birka. A másik felnevetett.- Hülye német! - mondta a harmadik. Rampau a katona felé fordult és megragadta a vállát.- Pjotr Zsivjotyin, mi ez? - kérdezte. A katona kiszabadította a vállát a kezéből.- Nem tudom - mondta. - Szokott lenni. Leült a padra.- Ha zavarják, német nagyságos uram, akkor rögtön kikergetem őket az akolba. A birkák morogni kezdtek és egy csomóba verődtek.- Na mi van, pokolfajzatok? - kérdezte a katona. - Nem tudtátok, hogy itt vagyok? A birkák nem válaszoltak.- Szóval az akolba kívánkoztok? - kérdezte a katona.- Ivan Karlovics - szólalt meg az egyik birka. - Rampau úr, ne kergettess ki bennünket az akolba! Fjodornak hívnak.- Engem pedig Gavrillának - mondta a másik.- Engem is Gavrillának - mondta a harmadik.- Úristen! Elhallgassatok! - suttogta Rampau. - Hát ez mi? Erős gyengeség fogta el, és hátradőlt a pádon.- Hisz’ mondtam, német nagyságos uram, hogy hiába az egész - mondta Pjotr Zsivjotyin. De Rampau nem tudott neki válaszolni. Aludt. És álmában, de lehet, hogy csak részben az álmában, magában beszélt. Azt mondta, hogy helytelenül élt. Hogy semmit sem értett meg. És keserűséget és szégyent érzett. Minden tévedés volt - mondta magának -, micsoda gyalázat... És hirtelen ismét felébredt, és anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét, így szólt:- Erlangen! Istenem! Erlangen! És olyan keserűség és bánat fogta el, olyan idegennek érezte magát, hogy sírva fakadt. És megértette, hogy el kell utaznia, el ettől a keserűségtől és szégyentől. A szilács még mindig égett. Pjotr Zsivjotyin katona, háttal a falnak dőlve, aludt. A birkák pedig hang nélkül nézték őket a rekesztékből. P. S. Az útjáról visszatérve Johann Rampau abban a reményben, hogy megszabadul a kísértéstől, a káprázattól, jelentést írt Sack város elöljáróságának, amelyben minden elmesélt. A jelentés fennmaradt... Bratka László fordítása 818
