Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1. szám - Lőrincz Zoltán: Beszélgetés Csete György Kossuth-díjas építésszel
adja, hogy egy nappal a burgenlandi, tehát ausztriai kiállítás megnyitása előtt beszélgettünk. Hiszen 1997. október 2-án a Városszalónoki egykori Batthyány várban nyílik kiállítása Csete Ildikó, Csete György és Csete Örs művészeknek. Tehát Városszalónok, mely egykor Vas megyéhez tartozott. Vas megye Csete György számára nem csak ezt jelenti, hanem azt is, hogy ő tervezte Kőszegen az 1996. augusztus 19-én fölszentelt református templomot. Ennek az eseménynek tanúja voltam és könnyes szemmel hallottam azt, amikor Csete György mély hittvállásáról tett tanúbizonyságot, amikor a Deb receni Református Kollégiumról beszélt, múltjáról, arról az ősi Alma Máter-rŐl amely nagyon sok híres személyiséget adott a magyar kultúrának és művészetnek. Viszont lenne egy másik kérdésem is. Ma már keveset lehet hallani arról az építészeti irányzatról, amit úgy nevezünk, hogy organikus építészet, talán 20 évvel 10 évvel ezelőtt sokkal többet, ma már - fájdalmas módon - kevesebbet. Csete György, aki 1997. március 15-én Kossuth-díjat kapott díjba benne érezte azt, amit ő az organikus építészetért tett. Tudna-e nekünk valamit erről ma mondani. Hogyan viszonyul a korunk ehhez az építészeti irányzathoz, hiszen ahogyan mondtam az előzőekben ma már erről kevesebbet lehet hallani. Vajon miért? Mi ennek az oka? Mi van a háttérben? Hogy látja ön ennek az építészeti irányzatnak a fejlődését?- Na most nemcsak a szakmabeliek, hanem azok is, akik azokat a házakat lakják, amelyek az ötvenes-hatvanas vagy hetvenes években épültek, tudják, érzik a saját bőrükön, hogy az építészet mindent ami régen a szépséget, a kellemességet jelentette, eldobott magától, mint látványt, és lehet hogy folyik a melegvíz, fürdőszoba, konyha minden ragyogóan fölszerelve, szőnyegpadló és egyebek. De mintha valami a konfortérzethez még szükséges lenne. A lényeg az, hogy a lakások, - ha csak a lakásokról beszélek - civilizációs és igénylési foka megváltozott és jó irányba. Ezzel együtt az építészet elvesztette az arculatát. Ezen belül természetesen elvesztette a magyar arculatát, tehát a lokális jellegét. Na most ezt azt hiszem nagyon sokan érezték, és érzik ma is, de voltak néhányan, akik ezen segíteni próbáltak. Most a külföldi szakirodalom úgy tartja számon, de még itthon is, bár én most az utóbbi mondjuk 10 évben az elfelejtendők listájára kerültem. De ez nem politikai kijelentés részemről, hanem a magyar organikus építészet történetéből következik. Rendkívül nagy publicitást kapott és anélkül, hogy most a részleteket itt előadnám, ettől az egész dologtól visszavonultam, és tulajdonképpen kivonultam a magyar organikus építészeti mozgalomból is mint olyanból. Én egyedül alkotok, egyszemélyes tervezőirodám van, se rajzolóm, se szerkesztőm. Van egy barátom, akit Dulánszky Jenőnek hívnak. Szerkezettervező és statikus. Vele dolgozom együtt és senki mással. Tulajdonképpen nem tartok a szakmán belül kapcsolatot se az ún. organikus irányzat művelőivel. De ők sem óhajtanak velem kapcsolatot tartani. De visszatérve az előzményekhez, néhányan elhatároztuk, hogy megpróbálunk a magyar építészetnek ismét olyan tulajdonságokat adni, amelyeket az évek során a 60-as, 70-es években elveszített. Megpróbáljuk visszacsempészni a szívét, a poézist, egy kis költészetet visszalopni, és sok más egyéb olyan tulajdonságot, ami akaratlanul is az építészetben benne van. De az építészet egy néma műfaj, nem beszél, de egy néma is lehet nagyon művelt, tisztességet és sok minden .más okosságot sugárzó. Na most anélkül, hogy a forma jegyeire kitérnék, ennek a építészeti 83
