Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1. szám - Nyikolaj Trubeckoj: Dzsingisz kán hagyatéka
amúgy is hajlamosak túlértékelni minden kulturális eredményüket, mert meglehetősen leegyszerűsített módon gondolkoznak: minden, amit az európaiak találtak ki és összhangban áll kultúrájuk szellemiségével - az jó és „haladó”, de amit nem az európaiak találtak ki, az csak annyiban jó, ameny- nyiben emlékeztet valamelyik európai találmányra. Ha mindezt tárgyilagosan végiggondoljuk anélkül, hogy az európaiakra jellemző' önimádatba esnénk, akkor abból a tényből, hogy csak az európaiak agyalták ki a vallásellenes államot, ilyesmi nem létezett soha egyik nem európai népnél sem, kétségkívül arra a következtetésre kell jutnunk, hogy az ilyen állam természetellenes, elfajzott képzó'dmény, ellentétben áll a normális emberi természettel. Ha pedig az európai mentalitással nem áll ellentétben, ez csak azzal magyarázható, hogy maga az európai mentalitás abnormális, elkorcsosult. Az egészséges ember mindig vallásos. Nem igaz, hogy „a vallás mindenkinek magánügye”: valójában a vallás mindig az egész nép, nem pedig az egyén ügye volt és marad. Az eurázsiai népek mindig is vallásosak voltak. Ha egyes képviselőik néha el is hagyják a vallásukat, ez csak az európai civilizáció és az európai eszmék elnyomorító hatásával magyarázható. Oroszország-Eurá- zsia csak akkor találhatja meg igazi arcát, csak akkor lehet önmaga, ha visszatér a valláshoz és megeró'síti magában a vallásos elemet. Ez persze nem jelenti azt, hogy helyre kellene állítani azt a külsó'dleges kapcsolatot az állam- hatalom és a hivatalos egyház között, ami a forradalom előtti Oroszországban még létezett. Sőt, egyelőre az ellenkezőjére lenne szükség, mert ez a szövetség kincstárivá züllesztette a pravoszláviát, fejlődésképtelenné tette az orosz egyházat és az államhatalom csendőri eszközévé akarta változtatni azt, így minden szempontból ellentétes az igazi valláshű állam szellemével. Sem ez a szövetség, ami lényegében alárendelte az egyház szervezetét az államnak és kincstári cenzúrával fojtotta el a vallásos szellem szabad megnyilvánulásait, sem az állam és az egyház viszonyát szabályozó más, az európai népek gyakorlatából ismert megoldás (az állam és az egyház szétválasztása, az állam alárendelése az egyház szervezetének, az állam egyezményt köt a nemzetközi egyházi szervezettel) - egyik sem felel meg az állam és a vallás közti szoros kapcsolat elvének, ami minden igazi eurázsiai államépítés alapjául szolgál. Mert ezek a formák az európai civilizáció vallásilag meglehetősen elkorcsosult szellemiségét hordozzák. Ezek az állam és az egyház viszonyát szabályozó formák azon az előfeltevésen alapulnak, hogy az egyház és az állam két, személyi összetételében is különböző szervezet. De valójában az egyházat és az államot is élő emberek, méghozzá ugyanazok az emberek alkotják. A nép az egyházban és az államban nem két különböző létező, hanem egy és ugyanaz. Ugyanabban az emberben van akarat és lelkiismeret is, de ezek nem különböző létezők, hanem egy és ugyanaz. Ugyanabban az emberben van akarat és lelkiismeret is, de ezek nem különböző létezők, hanem különféle tulajdonságai és képességei ugyanannak a lénynek. Normális, értelmes és jó emberben nincs vita a lelkiismeret és az akarat között, hanem létrejön valamiféle összhang. Ennek így kell lennie az egyház és az állam esetében is. A kincstárivá züllesztett vallásosság olyan, mint az akaratnak alárendelt lelkiismeret; az állam harca a vallással olyan, mint az akarat harca a lelkiismerettel; de az állam alárendelése az egyház szervezetének nem olyan, mint az akarati elv alárendelése a lelkiismereti elvnek, mert ilyenkor két különböző 79
