Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1. szám - Nyikolaj Trubeckoj: Dzsingisz kán hagyatéka
létezőnek képzelik az államot és az egyház szervezetét, ebből pedig az következnék, hogy az egyik fél akaratát alárendelik a másik lelkiismeretének (és persze akaratának). Oroszország-Eurázsia számára alapprobléma az állam és az egyház viszonya, mert, mint már mondtuk, csak akkor lehet önmaga, ha vallásos lesz. Ezt a problémát nem a törvényhozásnak, hanem az életnek kell megoldania. Dzsingisz kán korában nem volt kincstári vallás, az államhatalmat sem rendelték alá semmiféle vallási szervezetnek, Dzsingisz kán államát mégis mélyen áthatotta a vallás. Ahogy a Péter előtti Oroszhonban sem volt kincstári a hit, az államhatalmat sem rendelték alá az egyházi hatóságoknak, de ettől még a régi Moszkóviát is ugyanúgy áthatotta a vallás. Dzsingisz kán korában és a Péter előtti Oroszhonban nem a politika és a törvényhozás, hanem az életvitel és a pszichológia szintjén oldották meg ezt a problémát. Dzsingisz kán harcosai nemcsak a parancsokuknak voltak alárendelve (rajta keresztül pedig az ő elöljárójának és így tovább egészen a nagy kánig), hanem ugyanakkor és mindenekelőtt a magasabb rendű vallási eszmének is. Tudták, hogy parancsnokuk is ennek a vallási eszmének van alárendelve, miként a parancsokuk parancsnoka is és így tovább egészen Dzsingisz kánig. Ráadásul a vallási eszmének való alárendelés a harcos, a parancsnok és Dzsingisz kán esetében sem volt csak hivatalos aktus, nemcsak a szolgálatra terjedt ki, messze túllépett azon, magát a létet is meghatározta. A természet életét, az emberi sorsot és létet a dolgok törvényszerű, nem földi, felsőbb hatalom által megszabott rendjébe illesztették, és az állami létet is e természetes rendszer részének tekintették. A Péter előtti Oroszhonban is hasonlóan kezelték ezt a kérdést, noha egész más ország volt, mint Dzsingisz kán nomád állama. És ha Oroszország-Eurázsia megint önmaga, nem pedig az európai civilizáció torzképe akar lenni - ugyanilyen helyzetet kell teremtenie. Az sem baj, ha ez külsőségeiben egyáltalán nem hasonlít majd sem a Péter előtti Oroszhonra, sem Dzsingisz kán birodalmára: csak a szervező elv legyen ugynaz. Mert erre épül minden igazi eurázsiai állami rendszer. Tehát az Oroszország-Eurázsia igazi arculatához vezető utat a múlt jelölte ki. De ez az út mégsem vissza a múltba, hanem előre, a teljesen új, sosem volt jövőbe vezet. Új, saját kultúrát kell létrehozni, ami nem is hasonlít az európai civilizációra. Ami most Oroszországban történik, csak látszólag új és példátlan. Valójában ez rombolás, nem pedig teremtés, és ezt a rombolást ugyanaz a szellemiség, I. Péter, II. Katalin szellemisége hatja át, nem is beszélve az egész XIX. századi értelmiségről, amit lenyűgöztek az európai civilizáció és az európai eszmék csábító külsőségei. Az igazi alkotó-teremtő munka még hátravan. És erre csak akkor nyílik lehetőség, ha egyszer s mindenkorra megszabadulunk az európai civilizáció iránti rajongástól és az Európában kiagyalt ideológiáktól, amikor Oroszország már nem az európai civilizáció torzképe lesz, hanem visszakapja régi történelmi arculatát és megint önmaga lesz: Oroszország-Eurázsia, Dzsingisz kán nagy művének örököse és e hagyomány tudatos folytatója. Ford. Pálfalvi Lajos 80