Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 1. szám - Nyikolaj Trubeckoj: Dzsingisz kán hagyatéka

területre, Turkesztánra, megerősítette pozícióit Kelet-Szibériában. Ezzel újabb lépéseket tett afelé, hogy egyesítse a Dzsingisz kán birodalmának eurázsiai uluszából kiszakadt részeket, ugyanakkor a kolonizáció és a sztyeppék megművelése legelőből szántófölddé alakított át nagy térségeket, ezzel is siettetve azt a folyamatot, hogy az eurázsiai államiság a turániaktól az oroszok kezébe kerüljön. Hiába akarta a kormányzat mindenben utánozni az „európai nagyhatalmakat”, még abban is, hogy kész volt eró'szakos „asszimilációt” folytatni mindenütt, megfosztván kulturális arculatuktól az országhoz csatolt területeket (mint az igazi európaiak a gyarmataikon), az orosz nép ösztönösen is megérezte, mi Oroszország valódi történelmi feladata, a helyi lakossággal való érintkezés során elsajátította a fratemizálás taktikáját és szívesen vett át ezt-azt a leigázott népek életmódjából. Az újonnan meghódított területeken természetesen módon alakultak ki a sajátos életmódot folytató kevert típusok, melyek idővel az eurázsiai kultúrák, az egységes össz- eurázsiai kultúra különféle változatainak teljes spektrumát meghonosították. Ezt csak az orosz vezető réteg, a művelt társadalom és a kormányzat törekvései akadályozták, mert ez a réteg mindenképpen európai kultúrát akart.

Ma is megfigyelhető az a folyamat, hogy ösztönösen is visszatérítené a nép Oroszországot a neki rendelt történelmi pályára. Függetlenül attól, hogy a kommunista hatalom arccal a Nyugat, a „civilizált” országok proletariátusa felé fordul, minden vágya, hogy pont ez az európai és amerikai proletariátus fogadja el, tekintse a sajátjának a kommunista hatalmat - Oroszország a körülmények kényszerítő' ereje folytán egyre közelebb kerül Ázsiához, a belső' államépítő munka során pedig meg kell teremtenie az eurázsiai népek testvériségét, ez pedig Dzsingisz kán birodalmának örököse, az Eurázsiát egyesítő' Oroszország történelmi küldetéséhez méltó feladat. Be kell vonni a közös államépítésbe a különféle eurázsiai népeket, egyetlen nagy családban kell egyesíteni őket, hogy mindegyikük a saját hazájának tekinthesse az orosz államot. A nemzet egész társadalomszerkezetét felforgató mélyszántás felemelte azokat a rétegeket, melyek korábban lent voltak, ez esélyt adhat arra, hogy létrejöjjön egy új kultúra vagy az egymással rokon kultúrák teljes spektruma a népélet és a népi világszemlélet talaján, ami korábban csak mint a néprajzi kutatás tárgya létezett. Csak hát megint az zavarja a folyamatot, hogy a kulturális élet vezetői csökönyösen ragaszkodnak ahhoz a régi álmukhoz, hogy Oroszországnak ne sajátos eurázsiai, hanem európai kultúrája legyen, még ha ez talán nem is mindenben emlékeztet a nyugat-európai népek mai kultúrájára, de mégiscsak összhangban áll az európai szociológusok és publicisták vágyálmaival és elméleteivel, tehát ezt is áthatja az európai civilizáció szellemisége.

Szóval hába törekednek nagy kitartással a vezető rétegek (édesmindegy, milyenek, monarchisták, mint régen, vagy kommunisták, mint mostanság) immár több, mint két évszázada arra, hogy merényletet kövessenek el Oroszország-Eurázsia természete és lényege ellen, ez az Oroszország-Eurázsia ösztönösen is mindig arra fog törekedni, hogy önmaga legyen és visszatérjen végre a neki rendeltetett történelmi pályára e túlságosan is elhúzódó kitérő, a nyugat-európai példák és eszmék majmolása után. Fontos lenne, hogy ez az elemi és ösztönös törekvés végre tudatossá váljék. Az eljövendő Oroszország77