Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1. szám - Nyikolaj Trubeckoj: Dzsingisz kán hagyatéka
teremteni az önálló és zárt orosz-eurázsiai kultúrát az európai civilizáció szellemi bázisától nagyon különböző' alapokon. Nincs okunk feladni a reményt, hogy Oroszország egyszer majd a nem túl távoli jövőben visszatalál a helyes történelmi útra. Az európaiság gyűlölete és az elkülönülésre való törekvés kétségkívül ma is elemi erejű Oroszország- Eurázsia lakosságának legkülönbözőbb rétegeiben. Igaz, gyűlöletük tárgyát sokan csak a modem Európa burzsoá-kapitalista rendszerében vélik felfedezni, azt már nem ismerik fel, hogy a burzsoá rendszerrel szembeállított szocializmus és gazdasági materializmus világnézete is szerves része ugyanannak az európaiságnak, az európi civilizáció szellemi terméke. De ez a gondolkodásmód nem tekinthető véglegesnek. Előbb vagy utóbb más, tudatosabb és következetesebb gondolkodás váltja fel, amely radikálisan eltaszítja magától az európai civilizáció szellemiségét, ennek lényegét, nemcsak különféle megnyilvánulási formáit. És ha elveti az idegen szellemiséget, Oroszország- Eurázsia megtalálja igazi arcát. XIV. Bármilyen furcsán is hangzik, de pont most, amikor az orosz kormányzat minden erővel arra törekszik, hogy beoltsa Oroszországba az európai szellemiség jellegzetes képviselői által létrehozott világnézetet és az európai publicisták által kreált elméletekhez igazodva akarja átalakítani az országot, mindettől függetlenül most sokkal inkább kiütköznek az elemi nemzeti sajátosságok, mint bármikor, és tisztán kivehető Oroszország-Eurázsia nem európai, félig ázsiai arca. Ezt látjuk mindenhol, nem számít az egész internacionalista és nemzetellenes homlokzat, nem számít, mit ír elő az „egyetemes emberi” (értsd európai civilizáció) legújabb divatja, újra él az igazi Oroszország, a történelmi, ősi, nem pedig kiagyalt „szláv” vagy „varég-szláv” Oroszhon, a vérbeli oroszturáni Oroszország-Eurázsia, Dzsingisz kán nagy művének méltó örököse. Megszólaltak immár hivatalosan is elismert anyanyelvükön a különféle turáni népek, a tatárok, kirgizek, baskírok, csuvasok, jakutok, burjátok, mongolok, és az oroszokkal egyenrangú félként vesznek részt a közös állam építésében, és a nemrég még tiszta szláv kinézetű arcokon is látszik már némi turáni beütés: magában az orosz nyelvben is új hangkapcsolatok keletkeztek, ezek is „barbár”, turáni vonások. Mintha az egész Oroszországban - akárcsak hétszáz esztendővel ezelőtt - az égő trágya, a tajtékos lovak és a teveszőr, a nomád táborhelyek jellegzetes szagát sodorná a szél. És Oroszország fölé Eurázsia egyesítője, a nagy Dzsingisz kán árnya magasodik... Dzsingisz kán műve elválaszthatatlan Oroszországtól. Ha akarja, ha nem, Oroszország mindig e hagyaték őrzője marad, ez határozza meg történelmi pályafutását. Még a nemzetellenes monarchia korszakában is így volt, amikor a kormányzat és a művelt társadalom arra törekedett, hogy Oroszország európai állam legyen, és szégyenükben letagadták, hogy Oroszországot természetes kapcsolatok fűzik Ázsiához. Oroszország a körülmények kényszerítő erejénél fogva még akkor is kénytelen volt folytatni történelmi művét, Eurázsia állami egyesítését, Dzsingisz kán végakaratának megfelelően. Kiterjesztette fennhatóságát a Krímre, a Kaukázusra, a Kaszpi-tengeren túli 76
