Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 7-8. szám - Gál József: "Hogy volnék én író..."
szoros értelmében föláldozták. Neki állítok most emléket ebben a novellámban.- írásait olvasva feltűnhet mindenkinek, hogy sajátos műfajt teremtett. Kép képet követ, tele derűvel, kicsi iróniával és sok-sok szeretettel. Mintha Gárdonyi, Tömörkény, Móra testvérhuga lenne...- Pista is mondta, hogy külön műfajom van. O különösen a novellák kezdésére gondolt. Azt mondta némelyik olyan, mint a sakkmester nyitása... In médiás rés... Rögtön a közepébe. Azt kérte, hogy a nyitást soha se hagyjam el. Ezt néha azért el kell hagynom. Most éppen a Kelemen Jóska novellával kerültem bajba. A nyitás és a nyitást követó' rész túlságosan mereven szétválik. Gondolkodom rajta, hogyan lehetne összehangolni.- Könnyen ír?- Nagyon. Bár a kézfájásom mostanában nagyon nehezíti.- Miért nem mondja magnóra?- Mert pongyolán beszél az ember. Tudom, lehetne utána javítani, de kell a kontroll is. Meg... írni olyan jó! Nekem jellegzetesen szép írásom volt, de vannak napok, amikor annyira fáj, hogy alig tudom elolvasni az írásomat. Furcsa módon ilyenkor könnyebben megy a festés, ha nemcsak a három ujjamat kell használni.- Mi foglalkoztatja mostanában?- A halál.- Hiszi a túlvilágot?- Azt nemigen, mert hogyan is férne el az a temérdek nép Jozafát völgyében. De a halálra kíváncsi vagyok^ hogy ugyan már milyen lesz? Maga tudja mennyire tisztelem Johannát. O mondta valahol, hogy először kicsit rossz volt, de aztán kiszabadult a testből. Én is ezt hiszem! Ez a göcsörtös kéz, ez az eltört láb, ez az elhasználódott gerinc csak nem én vagyok? Én más vagyok, s tudom, hogy én is kiszabadulok ebből a tokból, amiben most vagyok. Ezért nem is félek.- A halál mindnyájuk közös - várt vagy félelmetesen nyomasztó jövője, sorsa. Életünknek eddigi fordulójáig azonban feladataink vannak. Kinek több, kinek kevesebb. Milyen feladatok sora vár Szántó Piroskára?- Mint a mesében? - Emlékszik: az öreg király - halálát érezve közeledni - mindent megpróbál elintézni, rendbehozni. De én nem tudom ebben a nagyon változó és bizonytalan világban a feladataim sorrendjét meghatározni. Marad, ami abban a pillanatban a legfontosabb és ami teljesíthető. Panni sorsát kell biztosítani, amennyire lehet és szeretteim s a képeim sorsát. És elviselni a testi-lelki megalázás iskoláját, lehetőleg nyafogás nélkül: addig, ameddig emberileg elviselhető. De főleg az utolsó képemet - amit elrontottam - szeretném kijavítani vagy újrafesteni. Fontos feladat, ugye? 718
