Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 7-8. szám - Pomogáts Béla: Kisebbségtörténelem a mítosz tükrében
a világról - önmagunkról. (...) Hogy kik vagyunk. Magyar? Nem, csehszlovákiai magyar. Csehszlovák? Nem, csehszlovákiai magyar.” Természetesen a nemzetiségi önismeret és legitimáció gondolata hatotta át a pozsonyi magyar költó' központi szerepet betöltő Duna-táji élményvilágát, minthogy a Duna-táji társadalomnak és történelemnek a kisnépi létezés és fennmaradás mellett a másik jellegzetes tulajdonságát és problematikáját a nemzeti kisebbségek - közöttük elsősorban a kisebbségi sorban élő magyarok- léte és további sorsa képezi. A kisebbségi sorban élő és dolgozó magyar költő elsőrendűen érdekelt abban, hogy felkutassa e kisebbségi létezésmód tapasztalatait és feladatait. Fábry Zoltántól Dobos Lászlóig, Tőzsér Árpádig és Grendel Lajosig, annyi kiváló szlovákiai magyar írástudó kereste a kelet- közép-európai nemzeti és kulturális együttélés lehetőségét: hozzájuk csatlakozott Cselényi is, midőn a „Duna-táj mítoszának” megírására tett kísérletet. Nem teljesen aggálytalanul, mégis erős tudatossággal vállalta ezt a nehéz feladatot. „Nem túl nagy próbatétel-e - tette fel a kérdést - kisebbségi, csehszlovákiai magyar írónak ilyen nagy fába vágni a fejszéjét? Nem dilettáns-gyanús erőlködés-e, annyi elvetélt Dunatáj-koncepció, hídelmélet, középeurópai messianizmus után? Lehet, hogy az. De ki más lenne hivatóttabb erre, mint épp ő, a két-három nép közé szorult kisebbségi író? A kisebbségi magyar lét mítosza A Duna táji történelem és a nemzetiségi sorstapasztalat mitikus feldolgozását az új könyv tengelyébe helyezett Jelen és történelem című nagyobb mitikus költői kompozíció végezte el. A mítosz, Cselényi László felfogása szerint, világ- magyarázat, amely révén a költő megismeri és érzékelhetővé teszi az emberi történelem és társadalom nagy konfliktusait: a mítosznak ilyen módon nemcsak poétikai, hanem ismeretelméleti értéke is van. A mitikus történet- hiszen a görög szó eredetileg „elbeszélést” jelent - az emberi létezésben, jelen esetben egy nemzeti kisebbség történelmi létében tapasztalt és felismert konfliktusok elmondására, és ha lehetséges, feloldására törekszik. A természeti és történelmi erők, miként a klasszikus mitológiákban, együttesen hatnak, pontosabban, metaforikus módon egymásra utalnak, s a mitologikus jelrendszeren belül teljes mértékben összetartoznak, összefüggenek. A Jelen és történelem jelképrendszerének középpontjába ilyen módon került az 1965- ös csallóközi nagy árvíz, az a természeti erő, amely a maga kiszámíthatatlanságában és pusztító könyörtelenségében egyszersmind a szlovákiai magyarságot sújtó történelmi megrázkódtatásokat is kifejezte. A természeti és a történelmi katasztrófák eme egymásra „montírozása” ismételten szerepet kapott Cselényi lírai „mítoszának” szövegében: a pusztító dunai árvíz eseménysorozatának epikus, sőt eposzi képei mögött mindig ott hatott a magyar nemzetiség „mikrotársadalmát” nem egyszer földig romboló történelmi csapások tudata. Végül pedig az áradás elvonulásának és a tönkre tett emberi tájék lassú benépesülésének, újjáépülésének látványa is a szlovákiai magyarság magára találásának reményére utalt. „Ezer esztendő - olvassuk - vagy talán még ennél is több, pusztító tüzek, árvizek, földrengések, háborúk! Mi rejlik az évszázadok mélyén, mi forog a történelem kerekeiben? Komárom városa a történelem viharaiban majd tízszer porig égett, jó 699
