Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 7-8. szám - Pomogáts Béla: Kisebbségtörténelem a mítosz tükrében
szülőhazához: a Duna-tájhoz fűződött, ennek az élménykörnek az alakítója a magyar, szlovák és német kultúra találkozásában elhelyezkedő, gyorsan fejlődő Duna-menti város: Pozsony, amelynek történelmi hagyományai és szellemi lehetőségei egyaránt arra késztették a költőt, hogy a kelet-közép- európai nemzetek és kultúrák együttélésének múltján és jövőjén, akadályain és feladatain gondolkozzék. Pozsony történelmi és kulturális szerepének hasonló megközelítésével találkozunk Tőzsér Árpád költői műveiben és esszéiben. Csehszlovákiai magyar irodalmunkba beleszületett embernek - mondja Cselényi - aligha kell magyarázni, mit értünk mi Duna-táj alatt. (...) A Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig húzódó Duna melletti kis népek-országok egymásrautaltsága, tejtestvérisége mindig vonzó példa volt és marad. Ennek a felismerésnek a nyomán jelölte meg saját írói feladatait: „Gondolom, nem egy publicisztikai gyűjteménynek, s még kevésbé egy Mítosznak a feladata felmondani a Duna-táji problematikát, mégsem hiszem, hogy bármelyikünket is hidegen tudná hagyni a nagy lehetőség: nem egy népnek (még kevésbé egy népcsoportnak-kisebbségnek), hanem egy tájnak, népek seregletének a mítoszát megírni. A Duna-táj mítoszát természetesen.” Végül a harmadik körben a Párizsban szerzett emberi és kulturális élmények foglaltak helyet: az idegen országokban és városokban kalandozó magyar írástudó hagyományosan szemléletet tágító és újító tapasztalatai. Cselényi Michel Bútorra hivatkozott, aki szerint a huszadik század második felének igazi hőse az utazó ember: ennek az utazó embernek a látásmódját és gondolkodását sajátította el ő is, midőn a francia főváros világhírű műemlékeivel és múzeumaival, az „új regény” és a strukturalista filozófia képviselőivel ismerkedett. A hármas élménykört - amelyet jelképesen Gömörpanyit, Pozsony és Párizs nevével is jelölhetünk - mindenképpen közös gondolat hatotta át: a kisebbségi magyarság önismeretének és legitimációjának gondolata. Ez a gondolat természetes módon nyilatkozott meg a szülőföld és az ifjúság emlékeinek idézése során, már csak azért is, mert éppen ezekkel az emlékekkel szövődtek össze azok a keserves történelmi tapasztalatok, amelyek a nemzetiségi legitimációt - a szlovákiai magyarság közösségi helyzetét és otthonosságtudatát - leginkább kérdésessé tették. De a legitimáció igénye kapott kifejezést a párizsi és más külföldi tapasztalatok összefoglalásában is, minthogy a pozsonyi magyar költő - az erdélyi Sütő András „úti tűnődéseinek” gondolatmenetéhez hasonlóan - szüntelenül azt kutatta, vajon melyek azok a korszerű szellemi értékek, amelyeket éppen a kisebbségi kultúra érdekében, ennek gazdagítására birtokban kell vennie. Egyáltalában nem tekinthető a véletlen művének, hogy Cselényi László hosszabb franciaországi tartózkodás után döbbent rá a maga kisebbségi magyar feladataira: „Meg lehet-e írni a csehszlovákiai magyarság könyvét? Régóta izgat ez a gondolat, talán nem is akartam soha mást megírni, csupán ezt az egyetlen könyvet. (...) Miről kellene vajon szólnia egy ilyen könyvnek? Mit kellene tartalmaznia? Kik vagyunk mi itt, Európa közepén, két ország határán, két világ határán, két részében voltaképpen az amúgy is oly kicsiny világnak, valójában mégiscsak sehol? Ma egy év Párizs után, úgy érzem, valamivel többet tudok, vagy legalább többet sejtek ezekről a dolgokról. Nem 698
