Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 7-8. szám - Nyikolaj Trubeckoj: Az igaz és hamis nacionalizmusról

önmagát. Minden ember lelki élete magába foglalja a nemzeti lelki alkat bizonyos elemeit, az adott nemzet minden egyes képviselőjének szellemi arculata feltétlenül magán viseli a nemzet jellemvonásait, melyek sajátosan keverednek a partikuláris (egyéni, családi, társadalmi) jegyekkel. Az önismeretnek köszönhetően az adott egyéni karakterbe épülő nemzeti vonások megerősödnek és nemesebbé válnak, és ha az egyén „önmaga lesz”, egyszersmind nemzetének kiváló képviselője is lesz. Mivel élete teljesen és harmonikusan fejezi ki saját, tudatossá vált egyediségét, szükségszerűen megtestesíti a nemzeti vonásokat is. Ha az egyén kulturális alkotómunkát végez, e tevékenysége - személyisége lenyomata - feltétlenül magán hordozza a nemzeti karakter jegyeit is, vagy legalább is nem áll ellentétben azzal. De ha a szóban forgó egyén nem is vesz részt aktívan a kulturális alkotómunkában, csupán passzívan fogadja be eredményeit, vagy előadóként vesz részt a nemzeti kulturális élet egy bizonyos területén folytatott munkában, az a tény, hogy a nemzeti karakter bizonyos jellemzői (mint például az ízlés és a hajlam) világosan felismerhetők életében és munkásságában, az adott nemzet létének általános nemzeti jellegét erősíti. A lét ihleti meg a kulturális értékek alkotóját, a lét ad feladatot és anyagot neki. így járul hozzá az egyéni önismeret a nemzeti kultúra eredetiségéhez, amely, mint már említettük, a nemzeti önismeret korrelátuma.

De megfordítva, maga az egyedi nemzeti kultúra is hozzájárul az adott nemzet tagjainak önismeretéhez. Megkönnyíti számukra lelkűk azon vonásainak megértését, amelyek az általános nemzeti karaktert fejezik ki. Ugyanis az igazi nemzeti kultúrában mindezek a vonások jól kidomborodnak, bármely individuum könnyen felfedezheti ezeket magában, megismerheti igaz valójukat (a kultúráján keresztül) és a mindennapi életben helyesen értékeli őket. A harmonikusan egyedi nemzeti kultúra lehetővé teszi az adott nemzet tagjai számára, hogy honfitársaikkal való folyamatos érintkezéseik során is önmaguk legyenek és azok is maradjanak. Ilyen feltételek között az egyén őszinte szívvel vehet részt nemzetének kultúrájában anélkül, hogy maga vagy mások előtt meg kellene játszania magát.

Mindezek alapján látható, az egyéni és a nemzeti önismeret szoros belső kapcsolatban és állandó kölcsönhatásban áll egymással. Minél több olyan ember van egy nemzetben, aki „megismerte önmagát” és „önmaga lett”, annál sikeresebb e nemzetben a nemzeti önmegismerésen és az egyedi nemzeti kultúra megteremtésén való munkálkodás. E kultúra az egyéni önismeret sikerének záloga is egyben. Csakis az egyéni és a nemzeti önismeret ilyen kölcsönhatása során képzelhető el a nemzeti kultúra harmonikus fejlődése. Ellenkező esetben a nemzeti kultúra megrekedhet egy ponton, megváltozik az egyéni karakterek összessége, a nemzeti alkat, és ebben az esetben értelmetlenné válik az egyedi nemzeti kultúra. A kultúra elveszti kapcsolatát a kultúrát hordozó egyén belső világával, már nem testesíti meg a nemzet lelki alkatát, közönséges hazugság és képmutatás lesz belőle, nem segíti az egyéni önmegismerést és az egyéniség kialakulását.

Ha belátjuk, hogy az ember legmagasabb rendű evilági eszménye a teljes és tökéletes önismeret, ebből az következik, hogy csak az a kultúra valódi kultúra, amelyik elősegíti az önismeret kialakulását. Ezt akkor segítheti elő a kultúra, ha megtestesíti azokat a nemzeti jellemvonásokat, amelyek min687