Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 7-8. szám - Bognár Antal: Életvadászok
erdő szélén és az erdő közepében, ahol máskor más és más a törvény, most egyforma izgékony várakozás ül. Most egyszerre mindentől tartani kell.- Nem került elő a piknik végén a habostorta - ékelődhetett Fehérhegyi százados. - De hát piknikre habostortát nem is szokás vinni... Háborús idők hozta nagy felfordulásokban ilyen olcsó az emberélet; pontosabban amikor a hatalom meginog. Szegény szerencsétlen Anton Romm, Leni apja is valójában azon vesztett rajta negyvennégyben, hogy akadt egy rosszakarója, aki a hatalomátvétel zűrzavarában pontosan tudta, biztosra mehet. S bár semmi okot nem szolgáltatott rá, Anton Rommnak meg kellett halnia. Nenadovicsnak hívták a gyilkosát, azt az embert, aki megkereste, és tudván, hogy senki nem fogja rajta számon kérni halálát, végzett vele, miután bestiálisán megkínozta. Boriszlav Nenadovics volt a gyilkosa, Torzsán és Okéren ezt mindenki tudta. „Nem viszi el egy sváb sem az irháját” - fogadko- zott; s tett róla, hogy úgy legyen. Azután utolérte persze valamiféle bűnhődés, hiszen a 48-as nagy perpatvar és leszámolás következtében a Goli ótokra került, és az Adriába süllyesztve végezte be pályafutását, s a pereputtya valahova Metohija vad csücskébe vetődött, oda, ahonnan az országalapításkor a zsíros Bácskába elindultak. Persze ez itt minálunk nem háború volt, sem annak a kezdete, sem a vége, de nem is valódi hatalomváltás, hanem, valóban, a hatalomnak és vele a törvényességnek a végzetes megingása.- A szükségállapot visszája ez - volt Fehérhegyi százados szavajárása nem is tudom, minek nevezzem: szükségtelen állapotnak talán? A fel nem ismert szükségtelenség állapotának, mely mégis elkerülhetetlen? Szükséges, hogy létezzenek megfelelő törvények, de hiába léteznek, mert nem szükséges őket betartani. Ugyanis nem lehetséges felelősségre vonni azt, akiről nem bizonyítható, hogy csak látszólag tartja tiszteletben a törvényt. Fehérhegyi százados a fogadott fia megtalált hivatását - kapcsolatuk régóta megszakadt - a maga részéről könnyen elintézte. A puhányok bizonyításvágya - számára ilyen egyszerűen meg lehetett magyarázni Romi örökös vizslatását, azt, hogy a legnagyobb lelki nyugalommal ment az alvilágba, az éjszakába vagy a polgárháborús tűzvonal mögötti hátországba. Ámbátor, ahogyan a századost ismerem, ő Hamletról sem formálna jobb véleményt... Felbolydult a világ, és egyszerre tele lettek az utak errefelé is nekilódult, térülő-forduló, hajlékukból kiebrudalt vagy épp csak elbotorkáló ide-oda ténfergő, koslató emberkékkel, akik mind a szerencsét kergették vagy a balsorsuk elől próbáltak egérutat nyerni. Hova iparkodtak? Sokan a vesztükbe rohantak. Felbolydult a világ, és mindenki élni akart. Most szabad előtted az út; ha pedig bárki, bármi utadban áll, az vessen magára, félre vele, le kell gyűrnöd az akadályt. Győznöd kell, célba kell érned. Narancsrakománnyal körüldúcolt, sózott mogyoró alatt emberek lapultak összepréselődve, s idegenül méregették a sok irkafirkáló egyenruhást körülöttük, mikor szabad levegőre kerültek. „Üres” jelzésű tehervagonokban csempészáru utazott körbe-körbe: szesz, cigaretta, csokoládé. Kuksolt a nagykőrösi út szélén, dobozolt, négyszázforintos Scandic vodkával csencselőkre lesve a hekusokkal. Kábítószer, fegyver, autó. Ez volt Romi világa kerek egy évig, vagy még tovább. 648
