Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 7-8. szám - Sneé Péter: Nem jár arra senki
idomokat. Kár, hogy semmit nem markolhat meg közülük. Ami kézzel fogható, ellenségesen mered rá, ha előkecmereg a kabát alól. Ezen a reggelen apja sokáig keresgél a kamrában, és degeszre pakolja aktatáskáját. Utcai ruhát ölt, a lábára vastag bakancsot húz, mintha készülne valahová. Jancsika csodálkozva figyeli. Csak nem indul el nélküle? - nyilallik át rajta, és gyorsan fölül. Láttára apja megtorpan, egy darabig hangtalanul szemléli, majd közelebb lép.- Na - lehajol, de nem érinti meg -, te is felébredtél? A fiú lélegzetvisszafojtva várja, mikor dörgölődnek arcához a szúrós borosták. Mielőtt végigpörkölhetné forró húzásával, apja kiegyenesedik.- Elmegyek - mondja tompán. Jancsika popsija alatt nedvesedik az ágy. Verés jár érte, de most ez sem érdekli. Ül a terjengő', langyos tócsában és kikerekült szemmel bámulja apját.- Hadd menjek én is! Apja kurtán felkacag. Furcsa a nevetése, kedélynek még árnyéka sem vetül rá, inkább hökkent, száraz köhögés- vagy ugatásfélének hallik. Aházuk- béli nagy kutya morgásához hasonlít, az horkant így, mikor felbosszantják. Meg is tiltotta apja, hogy a közelébe menjen. Még belémar.- Hogy képzeled? Jancsika sehogyan sem képzeli a beszüremlő' hajnali fényben, különben is mindene nedves, és apa mindjárt elmegy.- Apa - mondja - apa! Apja már az ablaknál áll, sálját keríti nyaka köré. Nem válaszol, kifelé bámul. Hiszen itt a kabátja! Ha sálat vesz, aligha megy el anélkül. Csakugyan visszafordul, ő meg két kézzel kapaszkodik a kemény, kitöredezett szélű kabátgallérba. Nem ereszti.- Apa!-Na? Farkasszemet néznek egymással.- Hát gyere. Ha akarod, csak gyere. Egy bűvész gyorsaságával siklik elő, és úgy ül ki az ágy peremére, hogy eltakarja a matracon sötétló' foltot. Harisnyás lábával nem sokáig kotorászik, egykettőre beletalál a cipőbe, és erőlködve, nyögve cibálja föl. Mint büszkélkedtek nemrég a tudományával! Elsőként tudott felöltözni az óvodában. Anyja vitte minden nap. Anya. Apja magára kanyarítja a kabátot. Ott hever az övé is a sarokban, abból csinált tegnap kuckót magának. Usankája kint a konyhában, nem kell keresni. Odaugrik apja elé gyorsan, gombolja be. Körbesandít a hóna alól, indulhatnak. Apja kinyitja az ajtót, valósággal mellbe taszítja őket a jeges szél. A tréningnadrág menten ráfagy combjára, és szabadon lógó jobbját hiába cibálja vissza a kabát ujjába, csupasz kézfeje kivörösödik a csípős széltől. A buszon jó, összezsúfolódnak a kellemes melegben, és mivel sokáig utaznak, helyet is kapnak végül. Apja karjának dől, úgy élvezi a bágyadt langyosságot. Lecsukódnak a szempillái, elbóbiskol, gyomra viszont türelmetlenül csikorog. Indián nyílvessző helyett csak egy lyukat érez ott. Apjára pillant, megfeledkezett a reggeliről. Némán ül mellette, őszülő borostáitól kefeszerű állát az ablaknak szegzi. Nem mer szólni neki. Amikor kisebb volt, az ujját kapta be, és azt szopogatta. Lopva szájához 636
