Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 7-8. szám - Sneé Péter: Nem jár arra senki
SNEÉ PÉTER Nem jár arra senki Talpuk alatt meg-megreccsennek az ágak, és a fiú szorosan apjához húzódik. Kezét markába csúsztatja, elrejtezik a vaskos ujjak szorításában. Már nem fél annyira, csak a hideg rázza. Amióta apja szomorú, ritkán mozdulnak ki, többnyire a sötét lakásban játszanak. Bővelkednek is a helyben, anyja magával vitte a bútorokat, mindössze két ágyat hagyott - az övét meg apjáét - és egy szekrényt, hová a ruháikat tehetik. Székről, asztalról maguk gondoskodtak, vagyis a szomszéd bácsi adott. Úgy hozták fel a pincéjéből, kissé poros volt ugyan, de letörülték. És vonatozhat a bicegős sámlin is, mert anyja gondoskodik róla, ne unatkozzék. Apja egész nap ágyon fekszik, csak a cigaretta parazsáról lehet látni: fent van, nem alszik. Égyébként hallgat. Amikor már nagyon éhes, Jancsika kántálni kezd:-Apa, apa, együnk! Ilyenkor apja sokáig nem moccan még, azután sóhajtva fölkel, és kimegy a faládák közé, melyekkel a konyhát tömték teli, ne legyen olyan üres. Előkotor valamit, kiteszi az asztalra, ő meg ügyesen felkapaszkodik a csámpás székre, és leveszi. Rendszerint kövecses héjú kenyeret kap, néha mást is, amiről nem tudja micsoda, de jó. Hiába kérdezné apját, úgysem válaszolna. Nincs kedve beszélgetni még az ő Jancsikájával sem. Eleinte megpróbálta szóra bírni. Seprűvel verte a ládák oldalát, hátha megmérgedne tőle, de apja némán tűrte lármázását. Akkor sem mondott semmit, amikor anyjáról faggatta: hova ment, és mikor tér haza. A csönd lassanként fólébük kerekedett, és ez rémülettel töltötte el. Megtanult hang nélkül játszani, leszokott arról is, hogy magában meséljen, nehogy meghallja valamelyik homályos sarokból anyja, még azt hinné, őt akarja elriasztani, és nem mer visszatérni. Amint rájuk ereszkedik az este, kabát alá búvik, jól a fejébe húzza, és onnét hallgatja a szomszédból átszüremlő neszeket. Egész nap szól a televízió odaát, és ha tenyerét a falhoz tapasztja, mintha anyja mellé kuporodna. Eloszlik a félelmetes hideg csend, és nincs is már olyan sötét! A csupasz ablakon betűz a Hold, apja ágya felől pedig kitartóan integet a cigaretta vörös ujja. Nyugodalmasan telnek az órák, élvezi, hogy szabadon ringatódzhat az éjszaka egyenletes hullámverésében. Eltűnik mindaz, ami hiányozhat, vágyai betelnek. Puskája lesz egyszeriben, meg kisvonata, távirányítós autóval játszik, sőt, egy komoly lóparipa is ott kapál oldalán az istállóban. Rajta múlik egyedül, mivé zsongítja a nappali szomorú félárnyékból kiszakadt, engedelmes 635
