Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / Különszám - Csikány Tamás - Hermann Róbert: Buda ostroma - egy historiográfiai vita tényei
darabolta Magyarországot. Kossuth ekkor határozta el, hogy az első komoly katonai sikerek után az országgyűléssel kimondatja az ország függetlenségét és a Habsburg-ház trónfosztását. A döntés szükségességét azzal indokolta az országgyűlés előtt, hogy Magyarország csak akkor számíthat diplomáciai elismerésre az európai hatalmak és az Amerikai Egyesült Államok részéről, ha kimondja függetlenségét. Amikor ez 1849. április 14-én megtörtént, merőben új helyzet állt elő. Magyarország a fegyveres önvédelem teréről a függetlenségi harc terére lépett. Egy olyan térre, amelyen csak győzni vagy vereséget szenvedni lehetett, kiegyezni nem. A függetlenség kimondásakor az országgyűlés nem egy létező állapotot, hanem egy követelményt fogalmazott meg. Egy olyan követelményt, amelyet a hadseregnek kellett valóra váltania. Tehát: fel kellett szabadítania az ország egészét s az ország szuverenitását szimbolizáló fővárost, Budát. Az április 19-i nagysallói magyar győzelem után a Windisch-Grátzet a fővezéri tisztben felváltó Ludwig Weiden táborszernagy elhatározta a Buda feladását. Ám nem a fősereg egészével indult meg a nyugati határszél felé. Buda várában mintegy 5000 főnyi védősereget hagyott hátra Heinrich Hentzi von Arthurm vezérőrnagy vezetésével, s igen komoly tüzérséggel. Josip Jellacic altábornagy kb. 15 000 főnyi I. hadtestét pedig a Duna jobb partján délnek indította, s arra utasította, hogy adandó alkalommal kísérelje meg Buda felmentését. Komárom 1849. április 26-i felmentése után a magyar fővezérségnek döntenie kellett arról, hogy merre folytassa tovább a hadműveleteket. Görgei a Duna jobb partján, Bayer József ezredes, a vezérkari főnök pedig a bal parton, Pozsony irányába akarta tovább támadni. Velük szemben Klapka György vezérőrnagy, a tavaszi hadjárat tervének egyik kidolgozója Buda ostromát indítványozta. Klapka három fő érvet sorakoztatott fel. Az első volt, hogy a magyar fősereg a Buda alatt hagyott erők nélkül nem elég erős egy újabb támadásra. Másodszor azzal érvelt, hogy amíg Buda osztrák kézen van, sem a Duna vonalát, a legfontosabb vízi közlekedési utat, sem pedig a Dunán átvezető egyetlen állandó hidat, a Lánchidat nem használhatja a magyar sereg. Ez utóbbi komoly fennakadásokat okozhat az utánpótlás szállításában. Emellett Klapka kérte Görgeit, engedjen Kossuth kívánságának, „nehogy az új baráti frigy újra felbomoljon”. (Kossuth ugyanis Gödöllőn összetegeződött Görgeivel). Az ostrom mellett szóltak azok a hírek is, hogy Buda vára kevéssé védhető (1849 januárjában még valóban az volt), a várőrség demoralizált, az ott szolgáló olasz és lengyel zászlóaljak csak az alkalmat várják az átállásra, s így az ostrom nem fog soká tartani. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a tavaszi hadjárat terve is arra a feltételezésre épült, miszerint a főváros felszabadításában a Bem által Erdélyből kihozott és a Délvidékről felvezénylendő erők is részt fognak venni. Ennek a 10-15 000 főnyi erősítésnek a beérkezésére mindenképpen szükség lett volna ahhoz, hogy a tavaszi hadjáratban súlyos veszteségeket szenvedett honvédsereg újabb támadásba kezdhessen. Az ostrom mellett tehát egyszerre szóltak politikai és katonai érvek. A főváros visszavételével katonai értelemben tabula rasát lehetett teremteni. Hiszen ebben az esetben Jellacic hadteste támpont nélkül marad, s kénytelen elhagyni a Dunántúlt. 600
