Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / Különszám - Csikány Tamás - Hermann Róbert: Buda ostroma - egy historiográfiai vita tényei
A lebombázott Lloyd-épület fővezért és vezérkarát. Az április elején meginduló tavaszi hadjárat elején Kossuth mindvégig a hadsereg mellett volt. A honvédseregnek sikerült a fővárosba és annak közvetlen közelébe visszaszorítania Windisch-Grátz cs. kir. főseregét. Ezt követően az április 7-én Gödöllőn tartott haditanácson Kossuth azzal a javaslattal állt elő, hogy a magyar hadsereg intézzen frontális támadást a cs. kir. főerők ellen, s így vegye vissza az ország fővárosát az ellenségtől. Görgei és tábornokai viszont arra figyelmeztették Kossuthot, hogy egy ilyen küzdelem eredménye legalább is kétséges. Ezért azt javasolták, hogy a tavaszi hadjárat második szakaszában az elsőben már bevált haditervet kövessék. Tehát: kisebb erőkkel kössék le az ellenség főerőit, a nagyobb résszel pedig kerüljék meg azt, s így kényszerítsék a főváros kiürítésére és feladására. Kossuth elfogadta, s április 9-én már levélben közölte is az Országos Honvédelmi Bizottmánnyal „azon tervet, mely Budapest visszafoglalására dolgoztatott (sic!)”. Mi magyarázta Kossuth e „vonzalmát” a főváros iránt? Elsősorban külpolitikai indokok. 1849 kora tavaszán ugyanis olyan hírek terjedtek el, hogy Ausztria és a piemonti-szárd királyság Brüsszelben tartandó kongresszuson fogja rendezni az olasz kérdést, tehát a Habsburg-monarchia észak-itáliai birtokainak sorsát. Kossuth attól tartott, hogy „ha a főváros siettetett visszavételével impozáns állást nem veszünk”, a kongresszus „az olasz ügyeket a mi rovásunkra találja kiegyenlíteni”. Magyarul: Ausztria észak-itáliai birtokainak átengedése fejében szabad kezet kap Magyarországon. Kossuthnak ezt az aggodalmát csak növelhette az, hogy az 1849. február 26-27-i kápolnai magyar vereség után, március 4-én I. Ferenc József alkotmányt adott népeinek, s ebben az oktrojált alkotmányban - csak úgy mellékesen - részekre 599
