Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1. szám - Nyikolaj Trubeckoj: Dzsingisz kán hagyatéka
mészetesen könnyebben ment a nem orosz, külföldről jött, született európaiaknak. S mivel a külföldiek az orosz uralkodók különös kegyét élvezték, megszállták a kormányzati apparátust és a hadsereg parancsnoki karát. A korszak hivatalos történelme minden I. Péter utáni uralkodó közül leginkább a tiszta német II. Katalint magasztalja. Minthogy természetszerűleg az Európából érkezett külföldiek voltak az Oroszországban egyre inkább megerősödő kurzus legalkalmasabb vezetői, ők vitték a prímet, hozzájuk igazodtak az uralkodó osztály színorosz képviselői. Az alkalmazkodás során elveszítették az orosz talajjal, az orosz anyaggal való organikus kapcsolat érzetét. Ilyen körülmények között a patriotizmus helyett előtérbe került az egyéni karrier, a pozícióhoz, jobb esetben a pozíciót adó személyhez, azaz a monarchához, az uralkodó dinasztiához vagy e dinasztia egyes képviselőihez való ragaszkodás. Ezt maguk az uralkodók is átlátták, ezért csak arra törekedtek, hogy személy szerint nekik elkötelezett emberekkel vegyék körül magukat. így döntő fontosságúak lettek az udvari kapcsolatok, vagyis az udvari intrikák, az udvari érdekcsoportok pártharcai, a kivételezés és mindezekből következően a palotaforradalmak. Az uralkodók azon törekvése, hogy a személy szerint nekik elkötelezett emberek csoportjára támaszkodjanak, kivételezéshez vezetett, egyre nagyobb privilégiumokat kapott a kormányzati apparátust és a hadsereg parancsnoki karát adó földbirtokos nemesség. E kiváltságok ára természetesen más osztályok, különösen a parasztság elnyomása volt. Az europaizálódási folyamat megállíthatatlanul ment tovább. Felülről indult, vagyis eleinte csak a társadalom felsőbb rétegeire terjedt ki, aztán fokozatosan haladt lefelé a társadalmi ranglétrán, a nemzet egyre szélesebb rétegeit érte el. Az europaizálódás során, már a kezdet kezdetén lerombolták a nemzeti kultúra szellemi alapjait és meghonosították az európai kultúra bizonyos külsőségeit, aztán lassanként az európai szellemi kultúrát is. így e folyamat kezdete és vége között nyilvánvalóan volt egy átmeneti időszak, amikor nyoma sem volt semmiféle szellemi kultúrának. E stádiumokon az orosz nemzet minden rétege egymás után átesett, maga a folyamat elhúzódott, több nemzedéken át tartott. A nemesség felső rétegei külsőségeiben már I. Péter alatt kezdett európaivá válni, de az európai kultúra szellemi alapjait csak a XVIII. század végén kezdték elsajátítani; a nemesség más rétegei szellemileg csak valamivel később kezdtek átalakulni európaivá és így tovább. Ennek következtében az orosz nemzeten belüli társadalmi különbségeket elmélyítették a szellemi kultúrában és a külsőségekben, szokásokban megmutatkozó eltérések. Mivel a folyamat nem abból állt, hogy felfelé haladtak egyazon kultúra lépcsőjén, hanem felcseréltek egy kultúrát egy minőségileg mással, e váltás során mindenképpen át kellett haladni a kultúra nélküli állapot stádiumán. A nemzet egyes rétegei között mély szociális-kulturális szakadékok nyíltak. Ezt a folyamatot még fájdalmasabbá tette az, hogy törvényben erősítették meg egyes rendek privilégiumait és más rétegek jogfosztottságát, ugyanakkor az egyes társadalmi rétegeket elválasztó kulturális szakadékon soha nem egész rendek jutottak át egyszerre, ezt csak egyénileg lehetett átugrani, de a kulturális csoportok soha nem estek teljesen egybe a jogilag körülbástyázott rendekkel, a rendi privilégiumok nem tükrözték azt, hogy a csoport milyen szinten sajátította el az európai szellemi kultúrát. Végül már 63
