Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 1. szám - Nyikolaj Trubeckoj: Dzsingisz kán hagyatéka

szédítő különbségek választották el a nemzedékeket, esély nem volt a megértésre az idősebbek és a fiatalok, az apák és fiúk között. Szóval az europaizálódási folyamat lerombolta a nemzeti egységet, mély sebeket ejtett a nemzet testén, viszályt szított és titkolt ellenségeskedést keltett mindenhol. A legmélyebb szakadék az europaizálódás kezdetén álló rétegek és az egyszerű nép között nyüt, amely még a régi nemzeti kultúra romjai között élt. A két réteg kapcsolatában nemzeti-kulturális ellentétekkel keveredtek a társadalmi tényezők: az egyszerű nép számára az „uraság” nemcsak az uralkodó osztály képviselője hanem egy idegen kultúra hordozója volt; a „muzsik” pedig az így vagy úgy európaivá vált, vagy legalább az európaiságtól megérintett ember számára nemcsak a jogfosztott réteg képviselője, hanem „sötét vadember” volt. Bárhogy is történt, az európaivá alakulás időszakában Oroszországban senki sem érezhette magát otthon: egyesek mintha idegen elnyomás alatt, mások pedig meghódított országban vagy gyarmatokon élnének.

Az orosz ember eltorzulása Oroszország eltorzulásához vezetett. A nemzeti jelleg elvesztésével Oroszország elveszítette nemzeti arculatát, feledésbe merült az ország történelmi lényege. Ilyen körülmények között Ororszország nem járhatta tovább a természettől kijelölt történelmi fejlődés útját. Oroszország I. Péter utáni történelme során már nem a saját történelmi útját járta, a történelmi Oroszországról kialakított hamis elképzeléseket követve letért erről az útról és rossz irányba indult. Ez mind a kül-, mind a belpolitikában megmutatkozott. Lényegében mindkét területen nemzetellenes volt a főhatalom, nem az orosz történelmi hagyományoknak megfelelően politizáltak, hanem az európai államok példáját követték. Ha ezekben az országokban dinasztikus politikát folytattak, azaz az országok területét egy-egy dinasztia magánbirtokának tekintették, ennek következtében a legtermészetellenesebb diplomáciai szövetségeket kötötték és még a nem szomszédos országoknak is hadat üzentek, akkor az orosz uralkodók is ezt a politikát követték. Oroszország is bekapcsolódott ebbe az értelmetlen, idegen játékba, ostoba, felesleges és természetellenes hadjáratokban vett részt olyan országokban is, melyekkel nem volt határos és minden szempontból kívül estek érdeklődési körén. Nyugat-Európa természetföldrajzi viszonyai - hegyvidék, tagolt partvonal, nyitott az óceánra és a tengerekre, az egyes országok nem tudják saját termékeikből fedezni a lakosság élelmiszer szükségleteit - arra késztették az európai országokat, hogy hajózzanak ki a nyűt tengerre és fejlesszék ki a gyarmati kereskedelmet. Oroszország, csak hogy ebben is utánozza az európai államokat, hasonló külpolitikát folytatott függetlenül attól, hogy más természetföldrajzi adottságai voltak és egész más történelmi feladatok előtt állt. Oroszország kész volt harcba szállni eszmékért és absztrakt elvekért, de mindig idegen eszmékért harcolt, amelyeket az európai nagyhatalmak hoztak létre. I. Sándor és I. Miklós alatt azért harcolt Oroszország, hogy megerősödjék Európában a legitimizmus elve és a feudális monarchia, aztán „a kis nemzetek felszabadításáért és önrendelkezéséért” és a kisállamok „önállóságáért”, az utolsó háborúban pedig „az imperializmus és a militarizmus legyőzéséért”. Ezeket az eszméket és jelszavakat, melyeket valójában csak azért találtak ki, hogy leplezzék valamelyik európai nagyhatalom önzését és ragadozó étvágyát, Oroszországban mindig is készpénznek vették, így mindig hülye helyzetbe kerültek.

64