Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / Különszám - Kedves Gyula: A lovasság szerepe Komárom védelmében az 1848-49-es szabadságharc alatt
szükséges készletek (fegyver, lőszer, hadianyag, élelmiszer, takarmány) felhalmozására kiterjedt térség kellett, s a folyókon levő hidak, átkelésre alkalmas pontok s más stratégiailag nagy fontossággal bíró helyek (amelyek többnyire egymástól távol feküdtek) is megkövetelték erődítések létesítését, így egy kiterjedt, erődökkel, sáncokkal övezett megerősített város keletkezett a XIX. század közepéig Komáromban. Ahogy akkoriban találóan megfogalmazták a katonai nyelvezet, a hadi életben használatos szakszavak magyarosítására törekvő tisztek: Komárom egy táborerőd volt. Komáromot tehát nem egyszerűen várőrség védte, hanem - ha az erődrendszer minden előnyét ki akarta használni a hadvezetés - egy egész hadsereg, amely nagyobb szabású, esetleg önálló hadműveletek végzésére is alkalmas volt. A XIX. század közepén pedig egy ilyen hadsereg számára nélkülözhetetlen volt a lovasság. Nem egy esetben volt ebben az időben még az ütközet során csatadöntő szerepe a lovasságnak, emellett - különösen a huszárság - elsőrendű fontossággal bírt a felderítés, a biztosítás, a rajtaütés, az üldözés és a portyázás feladatainak ellátásában. Komárom esetében különösen a felderítés és a biztosítás volt fontos lovassági feladat. 1849 nyarától a hadsereg sánctáborában kizárólag huszárok látták el a külső előőrsi szolgálatot. Komáromhoz köthető emellett a szabadságharc talán legfontosabb felderítési eredménye, ami egy portyázás során született. Huszárok fogták el azt a futárpostát 1849. július 25-én Tatán, amely tartalmazta többek között a Komáromot körülzáró császári hadtest erejét és részletes elhelyezkedését. Ennek ismeretében tervezte meg Klapka vezérkara a sikeres kitörést, a szabadságharc utolsó győztes hadműveletét. A lovasságnak tehát igenis fontos szerepe volt Komárom védelmében, bár ez a szerep a szabadságharc során változó fontossággal bírt. A komáromi lovasság története 1848-49-ben így két, egymástól jól elválasztható részre különül el, ugyanúgy, mint maga az erőd-történet is. A szabadságharc első felében ugyanis a magyar hadvezetés nem tudja kiaknázni a komáromi erődrendszer minden lehetőségét. Az erődrendszer nem egy manőverező hadsereg hadműveleti bázisaként működik, s Komárom 1849. áprilisi felmentéséig az itt lévő alakulatok csupán mint várőrség szerepelnek, annak ellenére, hogy több alkalommal is korlátozott akciókat, kisebb kitöréseket indítottak, többnyire csak felderítési céllal. A várőrség feladata ebben az időben - némi, a korban szokásos pátosszal fogalmazva - ,Komárom megtartása a nemzet számára”, hogy a későbbiekben, amennyiben sikeresen tud visszatérni a honvédsereg az ország nyugati felébe - annak biztos hadműveleti támasza lehessen. Erre 1849 április második felében nyílt lehetőség, amikor a honvédsereg fő erői vereségek sorát mérve a császári-királyi hadseregre, azt az ország határvidékeire szorították. A nagysallói csatát követően Komárom térségébe 3 magyar hadtest érkezett nagyszámú lovassággal, ezek azonban nem tartoztak a várőrséghez, s az április 29-i komáromi haditanács Budavár ostromát előíró döntése következtében rövidesen el is hagyták a térséget. A várőrség (VIII. hadtest) mozgósítható részét is tábori szolgálatra rendelték, s Bős- Nyárasd vonalon a Csallóközben fedezték a Győrnél álló VII. hadtest jobb szárnyát. A várőrség csekély lovasságát az I. hadtesttől átadott Lehel584
