Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / Különszám - Kovács István: Arad 1848. december 4-i ostroma lengyel önkéntesek és egy császári mérnökkari tiszt szemével
a várat védő császári tisztek egyikéről: „Volt köztük egy Cesati nevű olasz nemzetiségű mérnökkari kapitány, ki mint legmakacsabb, esküdt ellensége a magyarnak és elveinek, feje volt Siliákkal azon kis pártnak, mely a város eltökéllett tönkre ágyúztatását oly szenvedélyes gyűlölettel űzte és vezette...” Tény azonban, hogy az aradi vár december 4-i sikertelen hajnali ostroma után még több mint egy fél évig eredményesen védekezett, s csak 1849. június 28-án adta meg magát a honvéd csapatoknak. A vár magyar parancsnoka végül a beteg Damjanich János tábornok lett. Együtt a szabadságért - 1848-1849. Wysocki tábornok emlékiratai. Bp. 1993. 29-32. ,Aradra december 4-én érkeztem meg a lengyel egységgel. A novemberi forradalom szent évfordulója útközben, Cibakházán ért minket. Mély megindult- sággal ünnepeltük meg, mert mindnyájan úgy éreztük, hogy már a hazánkra rámosolygó boldog jövendő küszöbén állunk. Arad a Maros jobb partján fekszik. Ujarad és a vár pedig a balon. Arad és Új arad városa a magyarok birtokában volt, a vár azonban az osztrákok kezében maradt, akik szüntelen bombázással nyugtalanították a várost. A katonai szempontok mellett már csak ezért is fontos lett volna a várat minél előbb elfoglalni. Ez ideig azonban semmiféle elhatározó lépést nem tettek ennek érdekében. Annyi történt csupán, hogy a várat és erődítményeit körülzárták. Ráadásul az így támadt gyűrű nem is volt egészen szoros. Az aradi magyar ostromsereg parancsnoka, Máriássy ezredes, egy fiatal, tapasztalatlan, de vitéz és türelmetlen katona fortéllyal akarta bevenni a várat. Pontosan aznap este, amikor Aradra érkeztünk, éjszakai rohamot szándékozott intézni az erődítmény ellen: már minden rendelkezést kiadtak, a létrákat és a hidakat előkészítették. Máriássy tájékoztatásából számomra világossá vált, hogy túlzottan számít az osztrákok elővigyázatlanságára és gyávaságára, hogy nem derítette fel kellőképpen az erődítményt, s hogy a támadást nem készítette megfelelően elő. így a támadást jobb lett volna néhány nappal elhalasztani, hogy a siker biztos legyen. Látván, hogy Máriássy makacsul ragaszkodik a tervéhez, csak arra figyelmeztettem, hogy az esetben, ha terve nem sikerül, készen kell állnia, hogy a várat erővel vegye be, mivel egyébként a kudarc szomorú következménnyel, azaz a fiatal újoncok demoralizálásával járhat. Máriássy biztosított róla, hogy ezzel az eshetőséggel is számolt, én pedig megkértem, hogy a légió is részt vehessen a vállalkozásban. Meggyőződtem róla, hogy a sorait kitöltő lelkes fiatalok az imént megtett hosszú út fáradtsága ellenére örömmel mennek tűzbe. Buzgó kérésünk teljesült, de a vállalkozás kimenetele balsejtelmeimet igazolta. A magyar parancsnok körbefogta a kiszögellő erődítményt, de nem volt hídkészlet, sem létra, ami átérte volna a legszélesebb sáncárkot, és az ellenség riadóztatta a helyőrséget, sűrű puska- és ágyútüzet zúdított ránk. Hiábavalónak bizonyult minden további erőfeszítésünk, bár tizenegynéhá- nyan, köztük a lengyelek is, felértek a sánc tetejére. Elrendelték a visszavonulást, de a lengyelek nem akartak oly sebtében visszahúzódni. Én magam még egyre vártam a rohamot elrendelő jeladást úgy vélvén, hogy a vissza553
