Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / Különszám - Molnár András: Lipótvár feladása

bűnhődni, az ártatlanoknak felmentetni kell, mielőbb teljesedésbe vegye, s a vizsgálat eredményéhez képest úgy nevezett főhadnagyot, mint a többi elő­kerülő, vagy magukat jelentő tiszteket is vagy megérdemlett büntetés alá vettesse, vagy pedig a magyar hadseregbeni további szolgálataik igény- bevételével minden terhelő vád alul felmentesse”. A hadügyminisztérium igazságügyi osztályának rendelete nyomán a deb­receni helyőrségi hadbíróság folytatta le a Benkő Napóleon elleni vizsgálatot, és tisztázták, hogy Lipótvár feladásáért nem terheli felelősség a főhadnagyot. Benkő általános vallomása részletesen feltárta Lipótvár ostromának és feladásának körülményeit. Az alábbiakban e vallomást adjuk közre, moder­nizált helyesírással, valamint a rövidítések értelemszerű feloldásával. Debrecen, 1849. április 17. Benkő Napóleon honvéd főhadnagy vallomása Lipótvár feladásáról Gondolom, azért hallgattatom ki, hogy elmondjam, mit a Lipótvár feladásáról tudok. Én november 28-án jöttem a várba, s tanúja voltam, mily kevéssé igyek- szett az akkori várparancsnok, Bayer őrnagy a várat védhető állapotba tenni. Hallottam Mednyánszky őrnagy urat is (erődítési tisztet, akkor még századost) panaszkodni azon sok nehézségekről, melyet Bayer a vár erődítését hátráltatván, szüntelen útjába gördített. Ügy tudom, Mednyánszky őrnagy úr nem mulasztotta el, amennyiben lehetett korán, erről az illető hatóságnál jelentést tenni. Innen következett a lőpor, világító golyó, elegendő élelemszerbéli, pénz, olaj, gyertya, bőr és egyéb hiány. Kalmár és kocsmáros nem tartattak reá, hogy kötelezvényök szerint beszerezzék a szükségeseket. Ekkor lett volna ideje a vár mellett levő épületek, s főkint az innen csak 500 lépésnyire fekvő Mesztecsko végképpeni leromboltatásának, de ez s sok más egyéb mind elmu- lasztatott. A nagyszombati ütközet előtt átvette Ordódy őrnagy úr az innen távozó Bayertől a várparancsnokságot. Két nappal az említett ütközet után Simunich császári vezér előre parlamentert küldött Nagyszombatról a várba, s ennek feladását követelte. Ordódy azt megtagadta, s használta a kurta időt azon hiányok kipótolására, melyeket az előde hanyagsága s rosszakarata okozott. O futárt küldött Pestre pénz- és lőporért. Pénz érkezett (mely elegendő volt a feladásig, ha tovább nem ért volna is) és a lőpor is már Galgócon volt, de a császári sereg a várhoz érkezvén, vissza kellett térnie. Mivel ágyúk s főkint, tüzérek hiányoztak, elküldött Vágújhelyre, azon 4 háromfontos ágyúért, melyek a nádasi ütközet előtt, Húrban ellen a várból kiküldetett (sic!) volt. A futár én voltam. Az említett ágyúkat nem találtam Vágújhelyt; ezek már Csácára küldettek volt, de kaptam Jánik őrnagy úrtól 2 hatfontos ágyút a négyfontosok helyett, melyek Simunich eljötté előtt a várba érkeztek. Szinte a Simunich megérkezte előtt leégette Ordódy a galgóci hidat és Mesztecskót is, melynek falait időhiány miatt nem lehetett leromboltatni, 545

Next

/
Oldalképek
Tartalom