Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / Különszám - Rabár Ferenc: Az eszéki vár 1848-1849-ben
átadására. Az ellenség által előterjesztett feltételek megvitatására este 6 órára kibővített gyűlést hirdetett meg, felszólította a zászlóaljak és csapattestek vezetését, hogy válasszanak és küldjenek két tisztet erre a megbeszélésre. Egyben azt is megígérte, hogy az este folyamán bármilyen határozat születik, másnap még a megszabott határidőn belül ki fogják kérni a teljes tisztikar véleményét, s közös, egységes döntést hoznak. Földváry Tre- bersburg levelének felolvasása után figyelmeztetett arra, hogy a vár jelenlegi állapotában megfontolt döntést kell hozni. A legénység demoralizált, különösen a rokonok látogatása és híradásai miatt, Eszék ellátottsága nem megnyugtató, 200 000 forintot igényeltek, csak 40 000-et kaptak, nincs elég lőszer, a szükséges 600 tüzér helyett csak 282 teljesít szolgálatot. Beszéde végén még a kormányt is közömbösséggel megvádolta meg. A dandárparancsnok szavai a tisztikarban nagy megdöbbenést váltottak ki, mert eddig csak a vár erejéről, jó ellátottságáról hangzottak el nyilatkozatok, hiányosságokról nem. Az este 6 órakor kezdődő kibővített haditanácson ismertették a vár feladásával kapcsolatos osztrák ultimátumot. Az 1-es pont leszögezi, hogy csakis feltétel nélküli megadásról lehet szó, de ennek ellenére „bizonyos engedményeket” is kilátásba helyeztek. A 2-es pont az átadás menetrendjét szabályozza: mindkét fél még ezen a napon előterjeszti a megfogalmazott feltételeket az illetékes hatóságoknak. A tárgyalások tényleges befejezésére 24 órán belül kerül sor, amikor a várparancsnok által elkészített átadási okmányt kicserélik az alábbi dokumentummal. A 3. pont az átadás folyamatát taglalta. a) Eder vezérőrnagy, a haditanács és a várőrség egyetértésével Trebers- burg vezérőrnagynak és csapatainak minden hadianyaggal, raktáraival, mindenféle készletével tökéletes állapotban átadja a várat, ennek érdekében az adott napon és adott órában a kapuőrhelyeket az ostromló csapatok szállják meg. b) A várőrség a vártéren a császári csapatok előtt leteszi a fegyvert, de a tisztek megtarthatják kardjaikat. c) A várőrség kivonulását és elbocsátását, otthonaikba való távozását a vár átadása után 24 órán belül végre kell hajtani, azzal a feltétellel, hogy soha, semmilyen körülmények között nem fognak fegyvert a Felséges Uralkodóház ellen. A4, pont az önkéntes, feltétel nélküli megadás esetére biztosította a következő engedményeket:- a legénység őrmesteri rangig általános kegyelmet kap azzal a feltétellel, hogy soha többé nem fog fegyvert az uralkodóház ellen. Azok, akik korábban a császári hadseregben szolgáltak, kívánságuk szerint hazatérhetnek, és a távolság aránya szerint 10-20 napi zsoldban részesülnek, vagy ezredükben, a korábbi rangban szolgálhatnak tovább.- A császári hadsereg korábban aktív és nyugállományú tisztjei, akik az előbbi kedvezményben részesülni akarnak, a bécsújhelyi haditörvényszék vizsgálatának önkéntesen alávetik magukat. Ez lényeges mentségi körülményt jelent, és minden esetben Ő Felsége kegyelmébe ajánlják Őket.- Akik korábban nem voltak tisztek, korábbi életüket folytathatják, és ha 521