Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / Különszám - Rabár Ferenc: Az eszéki vár 1848-1849-ben
Trebersburg február 9-i keltezésű levelében a várparancsnokhoz úgy fordult, mint császári tábornokhoz: *Nugent táborszernagy kegyelmessége megbízásából, mint a császári és királyi ostromlósereg parancsnoka kérem kegyelmességedet, hogy Eszék erősségét az Osztrák Monarchia jogos uralkodójának adja át. Meggyőződve arról, hogy Ön tábornok úr, a legfenségesebb uralkodónak tett 50 évi szolgálat után nem fog késlekedni, hogy mint a bátor osztrák hadsereg hű alattvalója és veteránja kötelességét megtegye, ezúttal kérem Önt, hogy a hely átadása módozatainak megbeszélése céljából egy megbízottat az Ön által kívánt helyen és Önnek legmegfelelőbb időben szíveskedjen hozzánk elküldeni, amiután az általam teljhatalommal felruházott Van der Nüll ezredes ugyanoda fog menni. Jogosan várom el, hogy egy ilyen megegyezés megtörténjen, amely a Monarchia és az emberiség javát szolgálja, és bátor hadseregünk nyugalma számára kívánatos. ” Eder február 10-én éppen akkor kapta a felszólítást, amikor a törzstisztekből álló haditanács ülésezett. Batthyány távozása után Eder állásfoglalása volt a legfontosabb. A német származású tábornok Glavas őrnagy mellett a vár átadásán fáradozó tisztek csoportjának legtekintélyesebb vezetőjévé vált. Döntésében szerepet játszott a honvédcsapatok állapota, demoralizáltsága, az osztrák hadsereg sikerei, és nem utolsó sorban a vár reménytelen helyzete. Sikerült maga mellé állítania Földváryt és Ráczot is. A két volt császári tiszt belefáradt és belekeseredett abba a reménytelen viaskodásba, amit a legénységgel és újonc tisztikarral folytattak annak érdekében, hogy fegyelmezett és képzett várőrséget alakítsanak ki. A vár hiányos ellátottságát és felszereltségét, elszigetelt és veszélyeztetett helyzetét a magyar kormány részéről megnyilvánuló közömbösségként értelmezték. Mindennapi tapasztalataikon túl szerepet játszhatott döntésükben a szervezkedő tisztek - katonai szempontból nehezen cáfolható - érvelése a vár védhetetlen állapotáról. A haditanács többi tagjával együtt ők is a tárgyalások megkezdésére szavaztak. Eder február 10-én értesítette Trebersburgot, hogy a teljhatalommal felruházott Rácz és Glavas őrnagy másnap délelőtt 10 órakor a felsővárosi Szal- lopek-házba fog menni a Van der Nüllel folytatandó tárgyalásra. A két tiszt írásbeli meghatalmazása tartalmazta a haditanács álláspontját. A tárgyalásokat nem utasította el, küldötteit felhatalmazta arra, hogy az osztrák féltől átvegyék a vár feladásának feltételeit. Meghódolási szándékukat azonban nem nyilvánították ki, de nem is utasították el teljesen. Kompromisszumos megoldásként javasolták, hogy a két fél kössön fegyverszünetet. Rácz és Glavas csak arra kapott megbízást, hogy ezt az álláspontot ismertesse, az ellenség feltételeit átvegye, de további részlettárgyalásokba nem bocsátkozhattak. A két követ február 11-én délután 2 órakor tért vissza a várba. Van der Nüll a fegyverszünet bármely formáját elutasította, ugyanakkor részletezte Eszék feladásának feltételeit, módját és azokat az engedményeket, amelyekben a várőrség önkéntes meghódolás esetén részesülhet. A tisztikar zúgolódott, mert a tárgyalásokból kirekesztették őket, a haditanácsnak pedig el kellett nyerni a tisztikar beleegyezését. Földváry a délután 3 órára összehívott tisztikarral közölte, hogy a várparancsnok 24 órát kapott Eszék 520
