Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / Különszám - Rabár Ferenc: Az eszéki vár 1848-1849-ben
mérnökezredes és Sinn von Brod mérnökszázados vezetésével - a várbeliek teljes tétlensége mellett - gyors ütemben haladt a tarack-, mozsár- és ágyúütegek állásainak kiépítése. A komollyá váló ostrom-előkészületek a külvilágtól elzárt várban a legénység fegyelmének bomlásához vezetett. A katonák körében nőtt a szolgálati és egyéb fegyelemsértés (őrhelyen elalvás, őrhelyek elhagyása, felvezetés közben szökések, fegyveres eltávozás, állami fegyver és ruha eladása), illetve a szökések száma. Ezt ténylegesen az sem tudta befolyásolni, hogy a dandárparancsnok ezekre az esetekre rögtönítélő bírósági eljárást helyezett kilátásba. A szökött legénységnek - katonai szolgálatuk miatt - az osztrákok részéről semmilyen retorziótól nem kellett tartania. Nugent 1849. február 4-én felszólította a somogyi, baranyai és tolnai alispánokat, hogy a honvédek, akik fenyegetés és kényszer hatására léptek a rebellisek soraiba”, tulajdonukat hiánytalanul kapják vissza és eredeti mesterségüket szabadon gyakorolhassák. Nugent rendelete - ami általános amnesztia meghirdetésével ért fel - hamar a várbeliek tudomására jutott. A honvédek rokonai - anyák, feleségek, testvérek - maguk vitték el a kedvező hírt, s egyenesen hazatérésre bíztatták az újoncokat. Ezt annál is könnyebben megtehették, mivel a várkapukon - az ostrom ellenére - csaknem szabadon ki-be járhattak. Földváry február 6-án megparancsolta, hogy a postai küldöncöket és futárokat kivéve a külső kapunál szolgálatot teljesítő altiszt mindenkitől vegye el az útlevelet és küldje el a térparancsnokságra felülbírálás végett. A térparancsnokság vezetője viszont az a Glavas volt, aki a vár feladásán fáradozott, így a helyzet lényegesen nem változott. A váró'rség számára a hazatérés reménye annál is inkább csábítónak tűnt, mivel Batthyány távozása után két nappal tárgyalások kezdődtek a magyarok és osztrákok között. Az eszéki haditanács Földváryt és báró Ludwik Villani őrnagyot hatalmazta meg a tárgyalások lefolytatásával. A tisztikar nagy része gyanakodva figyelte az eseményeket. A megbeszélés tárgyát nem igazán hitte el, az is furcsának tűnt, hogy ilyen jelentéktelen ügy miatt maga a dandárparancsnok tárgyaljon. Földváry hosszú távolmaradása (reggel 10 órakor hagyta el a várat és csak 1 órakor tért vissza) mindenféle találgatásra adott okot. A joviálisán elköltött pezsgős reggeli nyomán a legénység egyenesen arról kezdett beszélni, hogy parancsnokuk az osztrákokkal mulatozik. Az eszéki vár feladása (1849. február 9.-1849. február 14.) Az ostrom-előkészületek már a végső szakaszba jutottak. Nugent tartott azonban attól, hogy a - megítélése szerint - fegyverrel, lőszerrel, élelmiszerrel bőven ellátott és megfelelő létszámú őrséggel rendelkező erőd hosszú ellenállást fog tanúsítani. Ugyanakkor a várőrség legénységi állományának és tisztikarának szelleméről, hangulatáról szóló jelentések alapján Nugent komolyan remélhette, hogy békés úton juthat a vár birtokába. Utasította Tre- bersburgot, hogy szólítsa fel Edert a vár átadására, illetve annak részleteit célzó tárgyalások megkezdésére. 519
