Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / Különszám - Hermann Róbert: Várharcok az 1848-49-es szabadságharc idején
január végétől a cs. kir. csapatok megfigyelés alatt tartották Komáromot, februártól Péterváradot. Ugyanakkor e két erőd magyar birtoka megakadályozta, hogy a cs. kir. hadsereg ki tudja aknázni a csatatereken aratott sikereit. Komárom helyőrsége többezer cs. kir. katonát kötött le, s megakadályozta, hogy a Duna vonala osztrák kézre kerüljön. Pétervárad védői a délvidéki cs. kir. és szerb erőket akadályozták meg abban, hogy a Bácska és Bánság magyar kiürítése után teljes egészében pacifikálják a környéket. Az 1849. évi tavaszi hadjárat után fordult a kocka. Május végén a Délvidéket a titeli fennsík kivételével a magyar csapatok tartották ellenőrzésük alatt. A Bánságban Aradot sikerült teljesen elvágni a külvilágtól, s április végétől Temesvár védőserege is az erőd falai mögé kényszerült. Erdélyben csak Gyulafehérvár és az Erchegység maradt a cs. kir. csapatok kezén. A magyar fél azonban „csupán” az őszi és téli hadjáratban elvesztett területek visszaszerzésére volt képes; Lipótvár és Eszék továbbra is a cs. kir. csapatok kezén maradt. S noha a cs. kir. csapatok és szövetségeseik kezén maradt területek négyzetkilométerben számolva jelentéktelenek voltak, komoly hátrányt jelentett, hogy valamennyi visszavett területen maradt egy vagy több olyan pont, amelynek zár alatt tartása vagy megfigyelése komoly magyar erőket kötött le. A várak birtoklásában a nyári hadjárat során csupán egyetlen komolyabb változás történt. Arad várőrsége 1849. július 1-én átadta az erődöt a magyar ostromlóknak, s rövidesen Temesvár várőrségét is sikerült teljesen elvágni a külvilágtól. A hadjárat során a magyar hadvezetés ismét ki akarta használni az erődök birtoklása jelentette előnyöket. Görgei ezért javasolta 1849. június 26-án a kormánynak azt, hogy a főerők egy részét Komáromnál összpontosítsák, s ott támadják meg a cs. kir. fősereget. Amíg Komárom magyar kézen van, s amíg a magyar fősereg állomásozik sáncaiban, a cs. kir. főerők nem hagyhatják el a környékét. Aradot és Temesvárt szoros ostromzár, illetve megfigyelés alatt tartotta Vécsey Károly tábornok hadteste. Ha ez a két erőd magyar kézre kerül, akkor a Bánság egésze a magyar erőké, s az itteni csapatok egy része átcsoportosítható a bácskai hadszíntérre. A két cél: Komárom környékén tartani a magyar főerőket, s minél távolabb tartani a cs. kir. főerőket a Bánságtól, kiegészítette és feltételezte egymást. A magyar kormány azonban nem élt ezzel a lehetőséggel, s elrendelte a főerők Tisza-Maros-szögi összpontosítását. Ezzel kihasználatlanul hagyta a Komárom birtoka jelentette előnyöket, s lehetetlenné tette Temesvár zavartalan ostromát. Az új cs. kir. fővezér, Haynau táborszernagy pedig kockáztató hadvezér volt, s Komárom környékén csupán a védőseregnél csekélyebb erőket hagyva, a visszavonuló magyar csapatok nyomában haladva augusztusban behatolt a Temesközbe, augusztus 9-én pedig az ostromlott Temesvár alatt mért vereséget a délvidéki magyar főerőkre. A magyar vereséget már az sem tudta enyhíteni, hogy augusztus 3-án a Klapka György vezette komáromi helyőrség szétverte a komáromi cs. kir. ostromsereget. Az erődök és várak közül először a Damjanich János vezérőrnagy 502
