Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1. szám - Molnár Gergely: Orgoványi napló 1895-1932
vivő emberek kiküldettek, azzal a paranccsal, hogy amint besötétedik, szép csendesen jöjjön vissza mindenki a városba, a saját lakásába. Eközben megint megszólalt a vecsei telefon, s a solti kagylót Jászhalmai Sándor községi jegyző tette a füléhez meg a szájához. - Hogy áll a solti front?- kérdi a dunavecsei jegyző. - Elég jól - felel a solti jegyző. - Ki beszél Solton?- kérdi Dunavecse. Berán András ekkor megrántja a jegyző kabátja szélét, és azt ajánlja, hogy nevet nem kell mondani - de már késő, a solti jegyző belemondta a telefon kagylójába, hogy Jászhalmai Sándor jegyző. Mint később kitűnt, Vecsén az egyik kagylót a véreb Szamuely, a másikat meg az ő szavait diktáló jegyző tartotta. Hajnali 3 órára szépen feloszlott a front. A vezetők a községházán tanácskoztak, várták a teendőket. Tegnap délután óta semmi hír. Tán eloszlott a vörös felhő, elhúzódott a zivatar másfelé. Berán parancsnok reggel 5 órakor hazament tisztálkodni kis hajlékába. Felesége, a dunapataji származású Kosaras Julianna arra kérte, hogy meneküljön; a hű asszonyi szív megérezte a férjére váró veszedelmet. - Menekülj, kedves jó uram, mert halál vár rád, mint az ellenforradalom szervezőjére! Menekülj! - Sehova se megyek én, édes fiam; hiszen látod, feloszlattuk a frontot, nem lesz semmi baj, nem tudódik ki semmi! Hogyan hagynálak itt egymagádat, hisz akkor tán te lennél kitéve a legborzasztóbb dolgoknak! Vasárnap reggel volt, tündökölve indult el égi útján a nap. A dunaparti sűrű erdőben megzendült az élet, a kismadár megköszönte a napot, amelyre felvirradt, a mérgesi pusztákon tollászkodni kezdett a túzokcsapat, s készülődtek a kölesfóldekre. A jó Berán András megmosakodott, megfésülködött, kiment az udvarra, lement a kertjébe, felesége mindenütt a nyomában: - Menekülj, édes fiam, menekülj! - Ekkor hirtelen fegyverkattogás törte meg a vasárnapi csendet, megérkezett Szamuely, a hóhér meg a terroristái. Három teherautójukról hat gépfegyver szórta a golyót a solti nagy utca hosszában. Mindenki ész nélkül menekült, a rémület hangja hallatszott a piactérről hazafelé futók ajkáról. - Menekülj, édes! - tördelte kezét az asszony. E pillanatban két bőrkabátos Lenin-fiú lépett be a kicsiny udvarra. - Te vagy a solti vörös őrség parancsnoka? - Igenis, elvtárs. - Gyerünk csak, kutya ellenforradalmár, a községházára! -Piff-puff! Berán széles vállásra úgy hullott az ütleg, mint a nagyszemű eső - a városházáig, a városháza tanácsterméig, hova belökdöstél a terroristák. A helyiség szinte tömve volt, aki gyanús, mind együtt volt már, ott állott színtelen arccal, vérehagyott ajakkal Jászhalmai Sándor, ott voltak Szili és Berta hadnagyok, ott állott a kiszabadított öt vörös fogoly, köztük a két zsidó, ezek mellett pedig a 160 centiméter magas, kutya- homlokú, nagy orrú, bajusztalan, hátrasimított, fényes hajú szörnyeteg: Szamuely Tibor, ruházata: bricsesznadrág, zöldes színű blúz sárgás gallérral, bal mellén az ötágú szovjet csillag. Mintha nem is volna nyaka, agár feje egyenesen görnyedt torzójából nőtt ki. Szamuely zöld posztóval leterített hosszú asztal mellett állt. - Te vagy a solti vörös egység parancsnoka?- Igenis, én vagyok, elvtárs. A feleletre olyan két pofon csattant el Berán egészséges arcán, aminőre tengeren járt kemény emberek se emlékeznek. Szeme szikrákat hányt, füle zúgni 39
