Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1. szám - Molnár Gergely: Orgoványi napló 1895-1932
kezdett, fogába beleütött a fájás, s emlékezőtehetsége kezdte fólmondani a szolgálatot.- Ellenforradalmár kutya, hogy mered te így szólítani Szamuely elvtársékat? Lelki tevékenysége mintha megszűnt volna, az emlékezet mezejéből mintha minden esemény letörlődött volna, csak pár szó zengett a fülébe: a hóhér fülsértő szava, hogy „Vigyétek, akasszátok fel!”, meg az Isten szava, egy régen tanult s rég elfelejtett ének, mely tán a szörnyű csattanásoktól sarjadt ki az emlékezet televényébol: JJert Isten őriz engem. Ha százezer népek mind körülvennének jobb és bal kezem felől, ha rám ütnének is, nem rettegnék mégis semmi veszedelemtől. Mert Isten őriz engem. ” Már az ajtón is kitaszigálták, mint egy élettelent, de még egy harmadik hang is beleütődött a fülébe, ismét a hóhér hangja: - Már megint az átkozott protekció! Hozzátok vissza! - Mintegy három óra hosszáig állott még azután a véreb előtt, aki keményen szidta, leckéztette. Ő meg gyér feleleteiben azt se tudta már, hogy nagyságos uramozza-e, vagy elvtársnak szólítsa; vajon melyikért nem járna büntetés? Végül kapott a hóhértól egy régi Winchester fegyvert meg szigorú parancsot, hogy a vasúti töltést s a felszedett síneket estéig helyre kell hozatnia. Ezzel kiszabadult az oroszlán torkából. Ment a kapott parancsot teljesíteni, dobszóval hívta fel a népet a dolog elvégzésére, hiszen örömmel futott mindenki kifelé, a mezőre e szörnyű helyről, még az öreg is, még a beteg is, íme, még a 70 esztendős tiszteletes is küldi bal kezét, a ráncos képű haragozót S. doktorhoz, tisztelettudóan kérdeztetve, hogy vajon kimenjen-e ő is a sánchányásra, Berán András fejében csak úgy kavarogtak az átélt szörnyű események, mint a varjak a levegőben, ha időváltozást éreznek. A városháza egyik kapuján már szerencsésen kilépdelt. De akkor eszébe jutott, hogy szeretett párjához kell sietnie legelőször is, őt pedig a másik kapun kimentve érheti el leghamarabb. Megint körülbandukolt a városház udvarán, s a főkapun igyekezett hazafelé. Feje még mindig bódult volt, szemét a földre szegezte, a piactéren vigyázatlanul bele is koppantottá lelógó fejét valamibe. Visszahökkent, felnézett: jó barátja, Szili Sándor hadnagy lógott előtte egy akácfán, meg még három másik ember, köztük Jászhalmai jegyző. Kis hajlékába érve: élete-párját ájulton találta, nagy nehezen tudta csak életre kelteni. Azután sietett a vett parancsot teljesíteni, és estére kelve már teljesen készen volt a vasút és a töltés. Ezután Fehér Imre ezredessel vitték őt is tovább. Szamuely pedig előrement Pataj felé a három autójával. Fehér Imre ezredes Dunapatajról jelentést küldött Romanelli olasz ezredesnek Budapestre, hogy lépjen közbe a kegyetlenkedések megszüntetése végett; az ezredes őt is visszaküldte Soltra azzal a paranccsal, hogy szervezze meg a vörös őrséget, és küldjön segítséget. De a viselkedése gyanút keltett, és Kalocsán úgy elverték a terroristák, hogy kórházba kellett szállítani Budapestre. Reggel lett, mire Berán András csendőrfőellenőr úgy ahogy megemésztette élete e válságos szakaszát. Szemeiből könnyek csorogtak, s azt mondta: ha ne adj Isten, még egyszer ilyen lelki kínnak kellene nekimennie, inkább kivégezné magát. Menekülését különben maga is Isten munkájának tartja. JJert Isten őriz engem ” - még ma is fülébe cseng a zsoltár... 40
