Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1. szám - Molnár Gergely: Orgoványi napló 1895-1932
határkőig is elhallatszott, tartott egy üres frázisoktól pufogó, lázító beszédet. Hogy így a burzsuj, úgy a burzsuj, a kizsákmányolás, meg az eddigi átkos rendszer, a nép zsírján hízók... meg a nagy boldogság, mely a prolira ebben az új rendben vár. Csak ide, elvtársak, szervezkedni, dolgozni; a pesti elvtársaknak minél több ennivalót küldeni, az elvtársi hűség jeléül; a burzsujt meg szemmel tartani s eltiporni, az osztályharcot kérlelhetetlenül folytatni, míg csak egy magja is lesz a burzsoának, mert a megváltás akkor következik csak be, ha burzsujnak még a magját is kiirtjuk stb... Gyönyörű, fényes, meleg idő volt. A nap türelmesen ontotta arany sugarait a lázítóra. A tanácsteremben a szegény 17 magyar aggódva gondolt a történendőkre. A kívül álló nép oszladozni kezdett: egy része templomba, a szeretet és béke örök igéit hallgatni a rút gyűlölet helyett. Mire kijöttünk a taplómból, a forradalmi törvényszék emberei a 17 tisztes gazdával már eltávoztak. Nyomban utánuk a teherautó is kipöfögött a község udvaráról, büdös szagot és átkos emléket hagyva hátra. Az autót megtöltő 30-35 vörös baka meg rágyújtott a régi nótára: Nincsen páija, hogy is volna párja annak a szép Mollináry-bakának. Károly király szereti, a csatába mindig maga vezeti... (A napló itt több hónapra megszakad.) December 17. Szerda. Mért nem célzott jobban a szegény jó fiú'? Szamuely terroristái még ott az útszélen széttépték, a szájába lőttek, s végül dróttal körülkötve orra alatt a fejét, felhúzták a fára. Dékány Benedek csendőr, mintegy ötven éves ember, remegett a pribék előtt, de a hadnagy így vigasztalta: - Öregem, ne remegj, ne félj ezektől a pribékektől, hanem örvendj! A drága honért halunk meg, amely, úgy hiszem, fel fog virulni még, mert van bíró a felhők felett, s áll még a villámos ég. (Néhány sor törölve.) Azt is hallottuk, hogy a véreb Szamuely a hóhéraival hármasban jön a vörös ezred előtt lefelé, már Tasson is végeztek, Szalkszentmártonban is. Egyszer pedig azt kérik a vecseiek telefonon, hogy gyors segítséget küldjenek a Soltiak, mert - mint mondták - 40-50 vöröskatona lövi a várost. - Nem lehet, nem küldhetünk, magunknak is szükségünk van az emberekre - felel vissza Berán parancsnok. - Ki beszél Solton a telefonnál? - kérdi Dunavecse. - Solt község elöljárósága. - De név szerint ki? - Solt község elöljárósága. - Ezzel letette a kagylót. Tanácskoztak. Fel kellene a frontot oszlatni, meg kellene előzni a nagyobb veszélyt. Nem jól van ez így, hogy minden község külön frontot állít, szétforgá- csolódnak az erők! Azért semmisült meg egymás után a felső községek ellenállása. Patajra szólnak át, s ajánlják, hogy egyesíteni kell a két város erejét, de ott nem fogadták el az indítványt, bíztak két 15-ös ágyújukban. Mi lesz ebből, mi lesz ebből? Jobb lenne a frontot feloszlatni - ez lett a határozat. A jelentést 38
