Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 4. szám - Nyikolaj Trubeckoj: Az ukrán kérdés
ukrán kultúra siralmas lesz. Nem önmagáért való érték, hanem a politika, méglmzzá a rossz, dühödt soviniszta, kihívó és provokatív politika eszköze lesz. És nem a kulturális értékek elhivatott alkotói lesznek e kultúra legfőbb szervezői, hanem a rögeszmék bűvöletében élő mániákus fanatikusok és politikai szélhámosok. Ezért ebben a kultúrában semmi sem lesz önmagáért való érték, tendenciózus lesz minden, a tudomány, az irodalom, a művészet, a filozófia stb. Tág teret nyit a kóklereknek, fonnyadt babérkoszorúval ékesíti őket, mert alárendelték magukat az uralkodó dogmáknak, és belefojtja a szót az igazi tehetségekbe, akik képtelenek arra, hogy e dogmák szemellenzőivel korlátozzák magukat. S ami a legfontosabb, erősen kétséges, hogy ez a kultúra valóban nemzeti lesz. Csak az igazi tehetségek képesek arra, hogy kulturális értékekbe foglalják a nemzet egyéniségét, szellemét. Az ilyen alkotók nem mellékes politikai célokért dolgoznak, irracionális vonzalmak irányítják őket. A fentebb leírt dühödt soviniszta környezetben nincs helyük az ilyen alkotóknak. A politikai szélhámosoknak leginkább egyvalamire lesz szükségük - a lehető leghamarabb létre akarják hozni a saját ukrán kultúrájukat, mindegy, hogy milyen lesz, csak ne hasonlítson az oroszra. Ez elkerülhetetlenül lázas utánzó tevékenységhez vezet: mennyivel egyszerűbb készen átvenni valamit külföldről (csak ne Oroszországból!), mint új dolgot létrehozni, csak gyorsan ki kell találni valami ukrán nevet az importált kulturális értékekre! Végül az ilyen körülmények között teremtett „ukrán kultúra” nem fogja hűen kifejezni az ukrán nemzeti alkatot, kevéssé különbözik majd azoktól a „kultúráktól”, melyeket oly sietősen eszkábálnak össze a különféle „fiatal nemzetek”, a Nép- szövetség statisztái. Ebben a kultúrában demagóg módon kiemelik a népi életmód bizonyos elszigetelt, esetlegesen kiválasztott, rendszerint nem túl lényeges elemeit, ugyanakkor gyakorlatilag megtagadják e népi kultúra legmélyebb alapjait, s automatikusan átveszik, ügyetlenül követik az európai civilizáció legutolsó divatját. Mindez a leghitványabb, provinciális ócskasággal és kulturális elmaradottsággal keveredik. Belső ürességét dölyfós önimádat, zajos reklám, a nemzeti kultúrát, az eredetiséget és hasonlókat magasztaló harsány frázisok leplezik... Szóval ez szánalmas pótszer, nem kultúra, hanem karikatúra lesz... Ily sötét kilátásokkal kell szembenéznie az ukrán kultúrának, ha az össznemzeti kultúra helyébe akar lépni, ki akarja szorítani azt vagy ha legalábbis a vetélytársa akar lenni. Ha olyan helyzetet teremtenek, hogy minden művelt ukránnak döntenie kell, orosz vagy ukrán akar lenni, ez elkerülhetetlenül oda vezet, hogy az ukrán kultúra fejlődése szempontjából katasztrofális lesz az alkotók kiválasztódása. Ha egy dilemma két pólusán helyezik el az ukrán és az össznemzeti kultúrát („vagy-vagy” ), az ukránok a fentebb leírt sorsra kárhoztatják kultúrájukat a jövőben. Ebből az következik, hogy az ilyen kérdésfeltevés lényegében hátrányos az ukránokra nézve. Hogy megmenekülhessen ettől a siralmas jövőtől az ukrán kultúra, úgy kell felépíteni, hogy ne vetélkedjék az össznemzeti kultúrával, hanem kiegészítse azt, másként fogalmazva, az ukrán kultúra legyen az össznemzeti kultúra egyéni változata. Fentebb már rámutattunk arra, hogy újjá kell építeni a kultúra „alsó”, a népi alapokra épülő szintjét, s ebben az ukrán kultúra teljes mértékben kife369
