Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 4. szám - Nyikolaj Trubeckoj: Az ukrán kérdés
egység, melyben az adott kultúra kibontakozik. Minél többen sajátítják el az adott kultúrát, más feltételek hasonlósága esetén az e kultúra hordozói közül kikerülő' tehetséges emberek abszolút száma annál magasabb lesz, s minél több a tehetséges ember, annál dinamikusabban fejló'dik a kultúra „felsó' szintje”, annál erősebb a konkurencia, ez pedig javítja a kulturális tevékenység minőségét. így - akár más egyéb feltételek hasonlósága esetében is - a nagyobb etnológiai egység közös kultúrájának „felső szintje” minőségileg mindig tökéletesebb, mennyiségileg pedig gazdagabb lesz, mint más kultúráké, melyeket az adott etnológiai egység különálló részei alakítanak ki, ha mindegyik a többitől függetlenül, önmagára hagyatkozván munkálkodik ezen. Az adott etnológiai egész minden elfogulatlan képviselője nyilvánvalóan belátja ezt, s ha döntésében semmi sem korlátozza, az egész kultúráját (esetünkben - az össznemzetit) fogja „választani”, nem pedig az egész egyik részének kultúráját (esetünkben - az ukránt). Következésképpen az ukrán kultúrát csak az választhatja, akit erre késztetnek előítéletei vagy nem dönthet szabadon. A fentiek mind a magasabb rendű kulturális értékek alkotóira, mind azok „fogyasztóira”, vagyis azokra is vonatkoznak, akik megbecsülik ezeket. Lényegében minden ilyen alkotó, ha valóban tehetséges és tudatában van saját képességeinek, arra törekedik, hogy művei a lehető legtöbb igazi műértőhöz jussanak el, hogy értékelhessék azokat, s minden magasabb rendű kulturális értékekre vágyó igazi műértő („fogyasztó”) arra törekedik, hogy a lehető legtöbb művész alkotásához jusson hozzá. Tehát mindkét fél az adott kulturális tér tágításában, nem pedig szűkítésében érdekelt. E tér szűkítése csak a tehetségtelen vagy középszerű alkotók számára kívánatos, akik meg akarják magukat védeni a konkurenciától (az igazi tehetség nem fél attól!), ez egybeesik a szűk látókörű és fanatikus, sovén lokálpatrióták érdekeivel, akik nem nőttek fel ahhoz, hogy önmagáért becsüljék az elit kultúrát, s csak akkor képesek értékelni egy adott kulturális terméket, ha az bezárható a helyi kultúra keretei közé. Főként az ilyen emberek fogják elutasítani az össznemzeti kultúrát a teljesen önálló ukrán kultúra nevében. Ok lesznek az új kultúra fő támogatói és szervezői, s rögtön rá is nyomják bélyegüket - a középszert ünneplő szűkös, provinciális hivalkodás, a maradi epigonizmus bélyegét erre a kultúrára. Ráadásul mindezt az állandó gyanakvás, a konkurenciától való félelem áporo- dott levegője fojtogatja. Ezek az emberek persze minden úton-módon arra törekednek, hogy korlátozzák vagy egyszerűen felszámolják magát az össznemzeti és az önálló ukrán kultúra közti szabad választás lehetőségét; el akaiják tiltani az ukránokat attól, hogy megismerjék az orosz irodalmi nyelvet, orosz könyveket olvassanak, otthonosan mozogjanak az orosz kultúrában. De ez még nem elég. Arra kell ösztönözniük Ukrajna egész lakosságát, hogy gyomorból utáljon mindent, ami orosz, és ezt a gyűlöletet mindig ébren kell tartani minden eszközzel, beleértve az iskolát, a sajtót, az irodalmat, a művészetet, akár hazugságok, rágalmak, saját történelmi múltjuk megtagadása árán is, lábbal tiporva a nemzet legszentebb emlékeit. Mert ha az ukránok nem gyűlölnek mindent, ami orosz, akkor mindig megmarad a lehetősége annak, hogy az össznemzeti kultúrát válasszák. De nem nehéz belátni, hogy a fentebb leírt körülmények között létrehozott 368
